A februári nyugdíjakkal együtt fizetik ki az extra juttatást.
Nagyjából két hetet kell várniuk a nyugdíjasoknak arra, hogy a 13. havi nyugdíjat kézhez kapják – írja az Economx cikke.

Erre a célra a költségvetésből 520,5 milliárd forintot különítettek el, a nyugdíjasok így az év második hónapjában átlagosan 460 ezer forintot kapnak majd.
A nyugdíjasok számára ez már a második örömhír az idén: hatszázalékos emeléssel havi szinten is nőtt juttatásuk a tavalyi évhez képest.
Azokhoz tehát, akik bankszámlára kérik nyugdíjuk utalását, február 12-én érkezik az extra összeg a Magyar Államkincstár a nyugdíj folyósításának rendjéről tájékoztató oldala szerint. Akik postán kapják nyugdíjukat, a postás által jelzett, szokásos időpontban számíthatnak dupla pénzre.
























