Egy szinte láthatatlan hal lett az év hala 2025-ben

Olvasási idő kb. 3 perc

Immár tíz éve választják meg minden évben az év halát, tavaly sem volt ez másként, amikor a 2025-ös győztesre lehetett voksolni. Az általában eseménytelen szavazás azonban most különösen ért véget, nemcsak egy szinte ismeretlen hal került ki győztesként a megmérettetésből, de majdnem lefújták, hekkelésre hivatkozva.

A Magyar Haltani Társaság "Év hala" szavazásának célja hazánk őshonos halainak megismertetése a szélesebb közönséggel. Mint arról tájékoztatnak, minden évben három jelöltre lehet voksolni a honlapujukon az év utolsó hónapjában, egészen december 31-én 12 óráig. Annak, hogy csupán három lehetséges jelölt van, igencsak kedves oka van: így mindhárom halfaj dobogós helyezést érhet el. Idén azonban az utolsó pillanatban leállították a szavazást, mert azt hitték, valaki meghekkelte azt, hiszen az addig bronzérmes kurta baing alig pár óra alatt átvette a vezetést a másik két jelölt előtt. 

A 2025-ös év hala az alábbiak közül került ki, s mindjárt el is áruljuk, miért neveztük szinte láthatatlannak a győztest. A tavalyi év végén a szavazatokat a vágódurbincsra, a dévérkeszegre vagy a kurta baingra lehetett leadni, fejenként egyet. A fenti halfajok közül talán csak a dévérkeszeg neve cseng ismerősen a halak terén kevéssé tájékozottak fülének. Ami nem is csoda, hiszen a vágódurbincsot leginkább paptetű néven ismerik, a kurta baing pedig olyan apró, hogy alig látható.

Így lett a kurta baing a 2005-ös év hala

A szavazás kiírásának pillanatától majdnem végig a legismertebb keszegünk vezetett a másik két jelölt előtt, azonban december 30-án éjszaka váratlan fordulat állt be a szavazatok állásást tekintve, alig pár óra alatt az élre tört a kurta baing. 

„A legutóbbi választás utolsó előtti napján, december 30-án még komoly előnnyel vezetett a dévérkeszeg, ám éjjel olyan rohamosan emelkedett a kurta baingra leadott szavazatok száma, hogy hekkelésre gondoltunk, ami egy korábbi évben már megesett, ezért 31-én, a déli határidő előtt leállítottuk a szavazást. Ám kiderült, hogy nem történt hekkelés. A kurta baingra leadott szavazatok száma egy fiatalok tömegére hatni tudó ifjú influenszernek az egyik közösségi médiumban közzétett felhívása nyomán vált tömegessé, amit videóval is igazolt. Erre – a tévedés jóvátételeként és a kiesett órák pótlására – éjfélig meghosszabítottuk a véleménnyilvánítás lehetőségét. Így nyert a kurta baing" - tájékoztat a Magyar Haltani Társaság Facebook oldalán. 

Amint az a kommentekből kiderül, egy influenszer a TikTokon buzdította követőit szavazásra, aminek meg is lett az eredménye. Amikor azonban a kurta banigot népszerűsítő videós rájött, hogy leállították a szavazási lehetőséget a követői aktivitása miatt, telefonált a Társaságnak, hogy tájékoztassa őket, mi is történt. 

Minden vizünkben ott van, de kevesen veszik észre

A kurta baingot a legkevésbé észrevehető magyar halfajként tartják számon. Az alig pár centiméteres, apró pontyfélét ugyanis sok más uszonyossal, más halak, a balin, a garda vagy a ponty ivadékaival, illetve a snecivel, más nevén a szélhajtó küsszel is összekeverhetik. 

Az apró termetű hal legnagyobbra nőtt példányai sem hosszabbak 9 centiméternél, nem is nagyon veszik észre. A nádasokat kedvelő halak a felszíni vízrétegben, csapatostul mozognak. Ha valaha horgásztál zsebpecával gyerekkorodban, minden bizonnyal a te horgodba is akadt belőle, ugyanis a kurta baing majdnem minden magyar folyó- és állóvíz állandólakója. Érdemes megismerkedned vele, hiszen egy évig ő lesz az első hazánk 55 őshonos halfaja között. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.