Ebben a szomszédos országban a legkisebb fizetés is a négyszerese a magyar minimálbérnek

Olvasási idő kb. 2 perc

Nem keresünk jól, több szempontból is az utolsók között vannak a magyar munkavállalók – derült ki egy európai régiós összehasonlításból.

Noha a fizetések tekintetében az év eleji béremelés miatt a tavalyihoz képest idén többet költhetnek a magyarok, a Mazars adótanácsadó nemrégiben megjelent kelet-közép-európai adókalauzának adataiból az derül ki, hogy a hazai bérek még így is régiós keresetek alsó harmadában vannak – írta meg a Népszava. Hozzátették: a cég minden évben elkészíti az országok béreit és adórendszereit összehasonlító kiadványát. 

Az európai régió béreit vizsgálták

A cikk szerint az összegyűjtött adatok alapján tavaly a magyar minimálbér volt a negyedik legalacsonyabb, dacára annak, hogy már a megemelt decemberi 266 800 forintos bruttó minimálbért vették figyelembe. Mint írták, a 388 forintos euróárfolyamon számolva bruttó 266,8 ezer forintos legkisebb fizetés 456 eurós magyar minimálbér, amely sorrendben a negyedik Lengyelország, Csehország és Szlovákia után.

Idézőjel ikon

Előbbi 743, utóbbi kettő pedig 666 és 526 euró volt.

Kiderült továbbá az is, hogy nyugati szomszédunk lakóinak jövedelme még mindig jóval az uniós átlag felett vannak. Kiemelték, hogy ugyan nincs egységes országos minimálbér, de a statisztikák szerint Ausztriában a legkisebb fizetés tavaly nettó 1843 euró volt, amely négyszerese magyarnak.

A minimálbérek mellett, az euróban számolt átlagos bérek is elmaradnak a régiós átlagtól. 

Az európai béreket tekintve nem áll túl jól Magyarország
Fotó: seksan Mongkhonkhamsao / Getty Images Hungary

Itt voltak a legmagasabbak a fizetések

A Mazars adatbázisa szerint tavaly novemberben Magyarországon az átlagbér versenyszférában nettó 1062 eurós fizetésnem megfelelő bruttó 621 ezer forint volt, amely a szűkebb régióban a ötödik legalacsonyabb adat – írták. A régióban legmagasabb fizetések Ausztriában voltak, ott az átlag nettó 3253 euróra jött ki, ami több mint háromszorosa volt a nettó magyar átlagfizetésnek. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.