Illemtanból megbuktál, ha így eszed a kenyeret

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tudod-e, mit kell tenned, ha túl forró a leves, de már nagyon ennéd? És vajon azzal is tisztában vagy-e, hogy hova tedd a kiskanalat, ha már nem kevergeted vele a kávét? Étkezési etikettről kérdeztük a protokollszakértőt.

Vitathatatlan, hogy az étkezési illemszabályok az élet minden területén a kulturált viselkedés alapvető elemei közé tartoznak. Nemcsak azt kell tudnunk, miért ne hadonásszunk az evőeszközzel, vagy hogy kinek kell kilépnie először az étteremből, hanem azt is, mit hogyan csináljunk, ha már előttünk az étel. Görög Ibolya protokollszakértővel most olyan örökzöld illemszabályokat vettünk górcső alá, amelyeket még mindig nem mindenkinek sikerül jól alkalmaznia a hétköznapokban. 

Ha forró a leves

Kezdjük az első olyan szabállyal, amelyre valószínűleg csak kevesen tudják a helyes választ: mit teszünk, ha egy jókora tányér forró levest tesznek elénk? Tízből kilencen valószínűleg rögtön rávágnánk, hogy elkezdjük vadul kavargatni, majd ha már nem bírjuk kivárni, hogy kissé kihűljön, jöhet a fújás! Görög Ibolya viszont erre a következőket mondja: 

Idézőjel ikon

Nem, nem illik fújni, kavargatni kell. De nem körbe-körbe, hanem lentről felfelé, »6 órától 12 óráig«.

Fújni nem illik, és kavargatni is csak lentről fölfelé szabad a levest
Fotó: Betsie Van der Meer / Getty Images Hungary

A fogpiszkálás etikettje

Nagy kérdés a fogpiszkáló használata is, de vajon segítségével megszabadulhatunk-e az ételmaradékoktól? Ha igen, hogyan, ha nem, miért nem? Itt a válasz!

„Asztalnál nem használhatjuk. Elegáns és rendes helyeken nincs is fent az asztalon, legfeljebb csomagolva” – magyarázza a protokollszakértő.

Ha valami beakad a fogunk közé, akkor meg kell próbálni a nyelvünkkel vagy egy falat étellel – például kenyérrel – kibűvészkedni. Ha nem megy, akkor a mosdóba menjünk ki, és ott piszkáljuk.”

Mi legyen a kiskanállal?

Ha tetszik, ha nem, nem illő dolog lenyalni az evőeszközöket sem.

„A kapucsínós kanalat leütögetem gyengéden a csésze szélén, a fagylaltot lehúzom a számmal a kanálról, de utána nem kezdem el még plusz nyalogatni!” – sorolja a szakértő.

Idézőjel ikon

Sajnos láttam már olyat, nem is egyszer, hogy lenyalta a kést, hogy össze ne piszkítsa vele az abroszt, amikor leteszi. Megborzongtam.

De akkor mit tegyünk a kiskanállal, ha megkevertük vele a kávét? Ezt sem nyaljuk le, hanem letesszük a csésze alatti kistányérra – kistányér híján egy szalvétára – a velünk ellentétes oldalra. 

Kenyér: törjük vagy harapjuk?

Tegyük a szívünkre a kezünket, és valljuk be töredelmesen, hányszor haraptunk már jókorát a kenyérbe a frissen főtt gulyás mellé! Mostantól csináljuk másként! Kenyeret ugyanis csak akkor szabad harapni, ha szendvicsnek készítettük, hiszen az étkezéskor egyébként törjük. Még akkor is, ha az evés előtt az étterem kistányéron kínál fűszervajat pirítóssal vagy apró zsemlével!

Ilyenkor a zsemléből két kezünk ujjaival szakítunk egy darabot, megvajazzuk, és bekapjuk.

Nagy mumus a húsevés

Illem szempontjából talán a legsarkalatosabb kérdés a húsevés, mert legtöbben nem tudjuk, szabad-e egyáltalán kézbe venni, az pedig már végképp sokunk számára elgondolkodtató, hogy vajon mit kell tennünk a megmaradt csonttal. A válasz mindkettőre roppant egyszerű. 

Idézőjel ikon

Ma már az éttermekben filézett húst adnak, csak a vastag – úgynevezett szárcsont – maradhat. Erről késsel-villával leszedjük a húst, és a csontot a tányéron hagyjuk. Még akkor sem fogjuk meg kézzel, ha alufólia díszt tesznek rá.

De akkor mit ehetünk kézzel?

Ha megjegyeztük egy életre, hogy húst nem fogdosunk étkezés közben, akkor jöjjön a mai utolsó leckénk, ami ugyancsak a kézzel vagy evőeszközzel? dilemmáját erősíti, vagyis: milyen ételeket foghatunk meg?

Görög Ibolya szerint a mi gasztronómiánkban mindenhez csak evőeszközzel nyúlhatunk, kivéve a kelt tésztákat és a szőlőt, cseresznyét. 

Idézőjel ikon

Ezért ha valaki szereti leszopogatni mondjuk a körömpörkölt csontocskáit vagy a levesben megfőtt csirkelábat, azt otthon egye!

Kézzel csak cseresznyét, szőlőt és kelt tésztákat ehetünk
Fotó: Yulia Naumenko / Getty Images Hungary

Ha úgy érezzük, hogy sikerült képbe kerülnünk az étkezési illemszabályokkal, akkor itt az ideje, hogy elővegyük az együtt közlekedés előírásait is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.