Több mint 100 ezer forintot ér ez a 200 forintos – különleges színéről ismerheted föl

Olvasási idő kb. 2 perc

Akár a te pénztárcádban is lapulhat olyan 200 forintos érme, amelyet hibásan 20 forintos lapkára vertek. Az ilyen különlegességekért sok pénzt fizetnek a gyűjtők, egy 2020-as darab 150 ezer forintért kelt el.

Az éremgyűjtők kifejezetten keresik az olyan különleges érméket, amelyek valamilyen okból hibásan készültek el. Minél kevesebb létezik belőlük, annál jobb, annál többet érnek. Az egyik ilyen hiba, amely megnövelheti egy-egy érme értékét, ha rossz lapkára készült – ahogy az a NumizPortal videójából kiderült. 

Egy pillanat alatt felismerheted a különleges forintérmét

Ebben az esetben egy olyan 200 forintosról van szó, amely 2020-ban készült, tehát még bőven forgalomban levő pénzről van szó. Különlegessége abban rejlik, hogy nem kétszínű, hanem az egész érme sárgaréz. Ennek oka, hogy nem megfelelő lapkára készült:

Idézőjel ikon

egy 20 forintos nyerslapkára verték a 200 forintos érmét.

Az érme hitelességét a fotókon kívül az is mutatja, hogy pontosan 6,9 gramm a tömege, ahogy a 20 forintosoké. A megfelelő, bimetál lapkára vert 200 forintos jóval nehezebb, 9 gramm a súlya.

Hogy pontosan hány darab rossz lapkára vert 200 forintos létezik, nem tudni. Annyi bizonyos, hogy 2015-ben, 2019-ben és 2020-ban készült ilyen. Elsőre talán meglepőnek tűnhet, hogy 130 ezer forintról indult a licit, ám az aukció indítójának volt igaza: egyre másra érkeztek a magasabb összegek,

Idézőjel ikon

végül 150 ezer forintért vitte el valaki a különleges érmét.

Érdemes  hát minden 200 forintost jól megnézni, hátha egyszínű, és így névértékének többszörösét éri. Ám nemcsak a 200 forintosok, hanem az 500 forintos bankjegyek között is találni ritkaságokat . Ahogy arról a Dívány is írt , a 2006-ban kiadott 500 forintos bankjegyek egyedi mintával készültek, mely az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak állít emléket . Az ilyen bankjegyek értéke 6-7 ezer forint között mozog.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.