Nem látni a drágulás végét – az egekbe szökik ezeknek az alapélelmiszereknek az ára

Olvasási idő kb. 2 perc

Tovább folytatódott 2025 szeptemberében az élő baromfi, a baromfihústermékek és a tojás árának emelkedése. A dobozos és a tálcás tojás különösen sokat drágult az egy évvel korábbi árakhoz képest.

Az utóbbi hetek, hónapok trendjéhez igazodva 2025 38. hetében is emelkedtek a baromfiárak. Kiemelkedően nagyot drágult a tojás, a csirkemell és a különféle pulykahúsok – derül ki az Agroinform összeállításából

Drágultak az alapélelmiszerek, köztük a tojás

A lap beszámolója szerint a csirkemellfilé feldolgozói ára 2087,9 forint volt kilogrammonként, ami 15,8 százalékos éves növekedést jelent. A csontos csirke egy kilogrammjáért 1257,9 forintot, a csontos csirkecombért 977,1 forintot, az egész csirkéért pedig 973,1 forintot fizettek.

Az adatokból kitűnik: a csirkemellfilé ára kiemelkedően nőtt, míg az egész csirke ára kissé visszaesett a 37. héthez képest.

A tojás, a csirke- és a pulykahús ára is emelkedett – nem látni az alapélelmiszerek drágulásának végét
Fotó: Shutterstock

Sokat drágultak a pulykahúsból készült termékek is. A pulykamellfilé esetében az éves drágulás mértéke 38,7 százalékos volt, így egy kilogrammnyi húsért 2851,8 forintot kértek el. A csontos pulykaalsócomb 780,6 forintba, a fölsőcomb pedig 1 802,6 forintba került kilogrammonként. Vagyis mindhárom fő pulykatermék ára számottevően emelkedett az előző évhez képest, különösen a mellfilé.

Nem sokka jobb a helyzet a tojásnál sem. A következőképp alakultak az árak (zárójelben az árnövekedéssel a tavalyi értékhez képest):

  • Ketreces dobozos tojás (M+L): 63,19 Ft/darab (+34,4%)
  • Ketreces tálcás tojás (M+L): 60,10 Ft/ darab (+34,7%)
  • Mélyalmos dobozos tojás (M+L): 72,12 Ft/ darab (+33,6%)

Ahogy arról a Dívány is beszámolt, hasonló áremelkedést jegyeztek föl 2025. 36. hetében is, akkor a tojás és a csirkemellfilé drágult a legnagyobb mértékben.

 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.