Emelkedik ennek a járuléknak a díja: milliókba kerülhet, ha nem rendezed időben

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Fontos hír érkezett azok számára, akik maguk után fizetik a TB-t, vagyis más módon nem biztosítottak, január elsejével ugyanis emelkedik a rájuk vonatkozó egészségügyi szolgáltatási járulék összege.

A társadalombiztosítást alapesetben a munkáltató fizeti, az egyéni vagy társas vállalkozások számára is megszabott tétel. A biztosított őstermelők, nyugdíjasok, nappali tagozatos hallgatók vagy tanulók, szociális ellátásban részesülők, az anyasági támogatásban részesülők, illetve a szociálisan rászorulók TB-je rendezett. Sokan azonban maguknak fizetnek járulékot – írja a haszon.hu. 

Emelkedik az egészségügyi szolgáltatási járulék összege

A TB befizetését a legtöbb ember számára intézi a munkáltató, vagy szól róla a könyvelő, hogy ezt is rendezni kell. Munka hiányában azonban lehetnek gondok. 

Emelkedik az egészségügyi szolgáltatási járulék összege január 1-től
Fotó: Jose Luis Pelaez Inc / Getty Images Hungary

Igaz, a TB-t még akkor is 45 napig “állja az állam”, ha megszűnik a munkahelyünk, és nem részesülünk álláskeresési támogatásban. 45 nap után azonban a helyzet megváltozik, és “nem rendezett”, majd 90 nap elteltével “érvénytelen” státuszunk lesz – ezt az EESZT-ben ellenőrizhetjük. 

Aki maga után fizet, annak januártól áremelkedéssel kell számolnia. 2026-ban az egészségügyi szolgáltatási járulék összege havi 12 300 forintra emelkedik, tört hónap esetén a napi díj 410 forint lesz. 

Az egészségügyi szolgáltatási járulékot azoknak kell megfizetniük,

  • akik nem biztosítottak, azaz
  • nincs munkaviszonyuk,
  • nem egyéni vagy társas vállalkozók,
  • nem biztosított őstermelők,
  • nem kapnak álláskeresési támogatást és
  • más módon sem jogosultak az egészségügyi ellátások igénybevételére.

Senki nem marad ellátás nélkül

Fontos kiemelni, hogy a rendezetlen státusz nem jelenti azt, hogy ne kapnánk ellátást. Mind a kórházi, mind az állami orvosi rendeléseken ellátják a betegeket, azonban később kiszámlázzák annak költségeit. 

Idézőjel ikon

Egy nagyobb beavatkozás esetében ez az összeg akár milliós tétel is lehet.

Ha elmaradunk a befizetésekkel, azt utólag rendezni lehet, azonban késedelmi kamatot felszámítanak – szerencsére ez nem nagy tétel. Ugyanakkor a NAV ezt adótartozásként kezeli, azaz behajthatja akár a számla inkasszójával, akár a munkabér vagy juttatás összegének csökkentésével. 

Ha valaki külföldön él, és ott fizet, a hazai biztosítása nem szünetel automatikusan, vagyis ha nem jelenti be, tartozást halmozhat fel. Ezt később igazolással lehet töröltetni. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.