Igazoltatáskor a mobiltelefon is elég lesz: ezt kell tenned hozzá

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Hamarosan már a mobilunkról is intézhetjük hivatalos ügyeinket, amelyhez mostantól már letölthető az alkalmazás is. Megmutatjuk, hogyan könnyítheti majd meg az életünket.

Május 18-tól letölthető az App Store-ból és a Google Play áruházból, mától pedig regisztrálni is lehet a Digitális Állampolgárság Program mobilalkalmazásába, így a felhasználóknak már csak egy frissítésre lesz szükségük ahhoz, hogy a szeptemberi éles induláskor az elsők között kezdhessék el használni. Mint ahogyan arról korábban már a Dívány is írt,

a mobilalkalmazás segítségével elintézhetjük azon ügyeink többségét, amelyhez eddig valamilyen állami hivatalban kellett megjelennünk. 

Indul a digitális állampolgárság

Az MTI egy korábbi közleménye szerint az új, e-ügyintézést szolgáló applikáció alapjaiban változtatja meg az állampolgárok elektronikus közigazgatáshoz fűződő viszonyát, miután egyre egyszerűbben, kényelmesebben és hatékonyabban intézhetik majd az ügyeiket. Többek között személyi igazolvány, útlevél vagy jogosítvány helyett az applikációval azonosíthatjuk majd magunkat rendőri igazoltatáskor vagy más helyzetekben, de az app segítségével igényelhetünk erkölcsi bizonyítványt, bejelentkezhetünk különféle állami weboldalakra és alkalmazásokba, ezek mellett a DÁP mobilalkalmazás biztosítja majd minden felhasználónak a minősített elektronikus aláírást is. Később közműszámlák befizetésére és banki ügyintézésre, akár hitelszerződések vagy biztosítások megkötésére is alkalmas lesz a program.

Idézőjel ikon

A DÁP központi mobilapplikáció tesztüzeme nyáron indul, az első funkciók azonban majd csak szeptembertől vehetők használatba.

A Digitális Állampolgárság Programba mától lehet regisztrálni
Fotó: fizkes / Getty Images Hungary

Egyszerű aktiválni az alkalmazást

Az aktiválás nagyon egyszerű, ehhez csupán az alkalmazást kell telepíteni. A jelszavunk beállítása után a biometrikus azonosítást, az értesítéseket és a kamera használatát is engedélyeznünk kell. Ezután a kormányablakban vár ránk egy azonosítás, amely után egy várólistára kerülünk.

Az aktiválható digitális állampolgárságunkról ezután egy értesítés érkezik majd.

Noha még nincs tapasztalatunk az alkalmazásról, sokak szerint már első hallásra is nagyon hasznosnak tűnik. Ám a Pénzcentrum felmérése szerint a több mint 2000 válaszadó 74,4 százaléka nem kíváncsi az új alkalmazásra, az alkalmazást pedig a megkérdezettek mindössze 25,6 tervezi letölteni. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.