Fontos dátumokat közölt a NAV: minden adózót érint

Olvasási idő kb. 2 perc

A közigazgatási szünet ideje alatt is lehet ügyeket intézni a NAV-nál, ám nem minden nap. Az Adóhatóság most közzétette, mire kell számítani a téli szünetben.

Hétfőtől indul a közigazgatási szünet, és egészen január 2-ig tart. Ez alatt az idő alatt a legtöbb hivatal zárva tart, ám a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) elektronikusan lehet ügyeket indítani, és egyes ügyfélszolgálatokat személyesen is fel lehet keresni a legtöbb napon. Mutatjuk a részleteket. 

Ezekre a dátumokra hívja föl a figyelmet a NAV

Az igazgatási szünet elrendeléséről szóló, 2024-es kormányrendelet így fogalmaz: a kabinet „igazgatási szünetet rendel el, amely minden évben az év decemberének 26. napját követő első munkanaptól az azt követő naptári év első munkanapját megelőző nap végéig tart”.

Ez a mostani téli szünetben azt jelenti, hogy 2025. december 22-től egészen 2026. január 2-ig zárva tart a hivatalok túlnyomó többsége.

Elektronikusan bármelyik nap lehet ügyeket indítani
Fotó: Ivar Ãstby Simonsen / Getty Images Hungary

A NAV-nál sem lehet minden nap intézkedni, ám az ünnepek alatt is lesznek nyitva tartó ügyfélszolgálatok, valamint elektronikusan természetesen el lehet ügyeket indítani. Az ügyfélszolgálatok nyitvatartásáról a hatóság honlapján az Ügyfélszolgálat-keresőben lehet tájékozódni.

Az Adóhatóság közleménye szerint a vármegyeszékhelyek központi ügyfélszolgálatai, Budapesten pedig a NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatósága ügyfélszolgálata (Budapest XIII. ker., Dózsa György út 128-132.), a Pest Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága (Budapest XIII. ker., Kresz Géza utca 13-15.), valamint a NAV Kiemelt Adó- és Vámigazgatósága kereshető fel személyesen.

Így alakul ezek nyitvatartása újév környékén:

  • december 29-én: 8:30 és 12 óra között
  • december 30-án: 8:30 és 12 óra között
  • december 31-én: zárva tartanak

Ehhez hasonlóan alakul a 1819-es NAV-Infóvonal elérhetősége.

December 23-án 8:30 és 13:30 óra között, december 29-én 8:30 és 16 óra között, december 30-án pedig 8:30 és 13:30 óra között fogadja a hívásokat. Az ügyfélszolgálatokhoz hasonlóan az infóvonal december 31-én nem lesz elérhető.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal arra kéri ügyfeleit, hogy amennyiben lehetőségük van, a fenti időszakban inkább válasszák az elektronikus lehetőségeket, és úgy intézzék adóügyeiket. A hónap további munkanapjain az ügyfélszolgálatok a megszokott ügyfélfogadási időben kereshetők.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.