Alig lesz idén ebből a gyümölcsünkből, a termés 80-90%-a elpusztult

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egészen különleges mértékben csökkentette a várható cseresznyetermést a két hullámban érkező tavaszi fagy – az átlagosnak mondható 10-12 ezer tonna gyümölcs helyett idén csak 2,5 ezer tonnára lehet számítani.

Jól indult a cseresznyetermesztőknek az idei év, hiszen a fák normál időben elkezdtek rügyezni, majd virágozni. Két fagyhullám azonban teljesen átírta a forgatókönyvet, és szinte példátlanul rossz termésre számítanak a FruitVeb elemzői

Előbb április, majd május elején tért vissza az éjszakai, hajnali fagy, aminek hatására a gyümölcs várható termésének 80-90 százaléka elpusztult a legjelentősebb cseresznyetermelő vidékeken, Pest, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben.

Épp virágoztak a cseresznyefák, amikor lecsapott a fagy – a termés nagyja odalett
Fotó: Oláh Tibor / MTI

Két fagyhullám tette tönkre a cseresznyetermést

Az első pusztító fagy április 7-én érkezett: az északnyugati országrész, a Duna-Tisza köze és a Balaton közvetlen térségének kivételével az egész országban –2 és –6 Celsius-fok körüli értékeket mértek, ám az északi, északkeleti országrészben, ahol a hazai gyümölcstermő terület közel kétharmada található, sok helyen –8 fokot is mértek. Egy nappal később a fagy a 7-én megkímélt területekre is lecsapott: a Duna-Tisza közi gyümölcstermesztő körzetekben –4 és –8 °C közötti volt a hőmérséklet.

A két egymást követő fagyos éjszakát csak a Kisalföld és a Balaton közvetlen térsége vészelte át, ám itt a gyümölcsültetvényeknek mindössze 10 százaléka található.

Noha a fagyot előre jelezték, úgynevezett szállított fagy pusztított, ami ellen a folyamatos légmozgás és a nagyon erős lehűlés miatt a legkorszerűbb fagyvédelmi technológiákkal sem lehetett védekezni. Ekkor a fák épp virágoztak: a legtöbb területen a virágok mintegy 80 százaléka elpusztult.

A kegyelemdöfést a május 10-i második fagyhullám vitte be: az ország északkeleti régiójában számos térségben –2 és –5 Celsius-fok közé esett a hőmérséklet.

Mindezek hatására szakértők szerint mintegy 80-90 százalékos terméskiesésre lehet számítani, ami azt jelenti, hogy az átlagosnak mondható 10-12 ezer tonna helyett idén mindössze 2-3 ezer tonna cseresznye terem majd. Sőt, talán ennél is kevesebbre, hiszen sok ültetvényen olyan gyenge termés várható, amit egyszerűen nem éri meg leszüretelni, mert többe kerül a betakarítás, mint amennyi bevételt a cseresznye értékesítése hoz.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.