Veszélyes csalás terjed az extrém hidegben – téged is átverhetnek

Olvasási idő kb. 2 perc

Létező vállalkozás nevével visszaélve próbálják átverni a gyanútlan vevőket a tűzifacsalók.

Az extrém hideggel együtt ismét megjelentek a tűzifacsalók, ezúttal egy nagykovácsi tűzifaárus cég nevével visszaélve próbáltak a vásárlók bizalmába férkőzni – figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Újabb tűzifacsalók jelentek meg az interneten

A csalók a Facebook Marketplace felületén hirdették a tűzifát, majd fizetési kérelmet küldtek a vásárlók számára. Az előre utalást pedig egy bajai bankban nyitott számlára irányították.

Újra próbálkoznak a tűzifacsalók az interneten
Fotó: Kaszás Tamás / Index

Amennyiben a vásárlók a személyes fizetés lehetőségről érdeklődtek, a csalók azt hazudták, hogy a vételár a nagykovácsi telephelyen is befizethető – így próbálták elnyerni a vevők bizalmát.

Idézőjel ikon

Az átverés úgy derült ki, hogy az egyik megrendelő a vételár átutalása előtt az érintett, jogszerűen működő cégtől visszaigazolást kért.

A vállalkozás minden hozzájuk forduló vevőt tájékoztatott a csalásról, és azonnal értesítette a Nébihet. 

A hivatal felhívta a figyelmet, hogy senki ne rendeljen tűzifát a 06-30/354-3574-es telefonszámról, valamint ne utaljon a 10402513-86767053-90881006 számlaszámra.

Légy óvatos, ha tűzifát szeretnél venni

Fontos, hogy aki tűzifát szeretne vásárolni, legyen körültekintő a visszaélések elkerülése érdekében. A csalásokhoz és jogszerűtlen hirdetésekhez használt adatokat, valamint telefonszámokat a Nébih kereshető formában közzéteszi, így ebben a listában érdemes először ellenőrizni a tűzifahirdetésekben megadott telefonszámokat.

A tűzifát értékesítőknek be kell jelentkezniük a Nébih hatósági nyilvántartásába, és a hirdetésekben fel kell tüntetniük a Nébih által kiadott, úgynevezett EUTR technikai azonosítószámot vagy – saját erdőből származó faanyag esetén – az erdőgazdálkodói kódjukat. Érdemes átolvasni a Nébih tűzifavásárlási kisokosát is. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.