Ezért fűtenek úgy a buszokon, mintha nem lenne holnap

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bár az elmúlt hetekben szokatlanul enyhe az időjárás, mintha a buszokon és a vonatokon nem észlelték volna, hogy nincs szükség fűtésre. Kiderült, miért működik még mindig aránytalanul intenzíven a fűtés a járműveken.

Minden bizonnyal észrevette, aki mostanában tömegközlekedéssel utazott, hogy a buszokon és villamosokon is gőzerővel fűtenek. Az Inforádió megkérdezte a Volánt és a MÁV-ot, mi az oka a rugalmatlanságnak. 

A MÁV-Volán csoport tájékoztatása szerint az év ezen időszakában igencsak változatos az emberek öltözködése. Míg reggelente a téli ruhát viselő utasok gyakran túl melegnek érzik az utastér hőmérsékletét, a könnyebb ruházatot viselők kifejezetten hidegnek találják a fűtés nélküli vagy kevésbé befűtött szerelvényeket.

A buszokon és a vonatokon is túl meleg van
Fotó: Szollár Zsófi / Index

Nehéz megfelelni az utasoknak a buszokon és a vonatokon

A szolgáltató minden járaton arra törekszik, hogy az utasok többsége számára megfelelő utazási hőmérsékletet biztosítsanak, a módosítás azonban nem minden jármű esetében oldható meg azonnal.

Idézőjel ikon

A MÁV-Start Zrt. valamennyi vasúti kocsijában legalább 20 Celsius-fokos hőmérsékletet kell biztosítani a téli időszakban, a vonatok így az időjárási körülményektől függően sok esetben csak többórás előfűtés után indulhatnak el.

Ha a kocsiban a hőmérséklet eléri a kívánt hőfokot, a kalauz vagy a mozdonyvezető lekapcsolhatja a fűtést, de ahhoz is idő kell, hogy ilyenkor lehűljenek a szerelvények.

A buszokon rugalmasabban változik a fűtés mértéke

A Volánbusz képviselője elmondta, ha az utasok nem érzik megfelelőnek a járat belső hőmérsékletét, jelezhetik azt az autóbusz-vezetőnek. 12 fokos napi átlaghőmérséklet alatt a buszokon kötelező a fűtés, ilyenkor a sofőrök folyamatosan figyelik az időjárási viszonyokat, és annak megfelelően állítják be a fűtést. A HÉV-ek esetében a diszpécserek adnak utasítást a motorvonatok fűtésének be-, illetve lekapcsolására, itt 5 fokos külső hőmérséklet alatt indítják be a fűtőtesteket. 

A budapesti és környéki HÉV-szakaszokon a fűtés kritikus időszaka a kora tavaszi és az őszi átmenet, ilyenkor, főleg a hideg reggeleken, be kell kapcsolni a fűtést, ám a napsütés hatására gyorsan meleg lesz a jármű belsejében. Hiába adja ki a diszpécser az utasítást a fűtés kikapcsolására, az utastér tovább melegszik, hűteni pedig csak az ajtók és ablakok segítségével lehet. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.