Nagy változás jön a budapesti közlekedésben: erre számíts hétfőtől

Olvasási idő kb. 1 perc

Szeptember 1-jétől, hétfőtől ismét életbe lép a tanítási időszakban érvényes, a nyárinál sűrűbb menetrend a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain.

Reggelente egészen 9 óráig a legfontosabb járatok a csúcsidőszakban érvényes, legsűrűbb követéssel közlekednek – olvasható a BKK oldalán

A Zuglóban közlekedő 81-es trolibusz reggelente 10-12 percenként indul, így könnyítve az iskolába igyekvők közlekedését, az 50-es villamos vonalán pedig szeptember 1-jétől, hétfőtől hétköznap és hétvégén egyaránt modern, klimatizált és alacsonypadlós CAF szerelvények közlekednek, javítva ezzel az akadálymentességet és a komfortot. 

Az iskolakezdés Budapest közlekedését is megbolygatja majd
Fotó: bkk.hu

A 160-as autóbusz délutáni csúcsidőben sűrűbben, 20 perc helyett 15 percenként közlekedik, hogy kiszolgálja a megnövekedett utasforgalmat, a 218-as autóbusz pedig Üröm és Pilisborosjenő felé közlekedik, javítva ezzel azok elérhetőségét.

A Keleti pályaudvar felújítása miatt szeptember 20-ig a BKK a 37E vonatpótló expresszvillamos bevezetésével és járatsűrítésekkel segíti a vonattal fővárosba érkezők közlekedését. A fővárosi pályaudvarok és vasútállomások között a BKK elsősorban a metrók igénybevételét javasolja. 

A közlekedési társaság arra biztatja az utasokat, hogy hétfőn reggel érdemes a szokásosnál akár 5-10 perccel korábban elindulniuk, mivel a tanévkezdés miatt a szokásosnál is sűrűbb forgalomra és zsúfoltabb utakra számíthatnak a fővárosban a reggeli órákban.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Vígh Anna
Vígh Anna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.