Tévesen hiszed, hogy elévülhet ez a típusú büntetés: van, akinek milliói bánták a hibát

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nagyon sokba került a bliccelés egy, a budapesti tömegközlekedést jegy nélkül igénybe vevő utasnak: a BKK ma közölt adatai szerint 2024 rekordere több mint 1 millió 900 ezer forintot kellett, hogy büntetésre kifizessen.

Egy 48 éves budapesti nő volt az, aki hét évnyi halogatás után egyenlítette ki pótdíjtartozását: a horrorisztikus, 1 977 401 forintos összeget végül 2024-ben fizette be. Ezzel azonban messze nem ő volt az egyetlen olyan gondatlan utas, aki egymillió fölötti büntetést kapott azért, mert nem volt jegye vagy bérlete – közölte a BKK.

A hatalmas büntetési tételek éveken át be nem fizetett pótdíj mellett végrehajtási eljárás költségéből és késedelmi díjból adódtak össze. Nemcsak az első helyezettnek fájhatott nagyon, amikor végül befizette a nagy összeget, de még legalább kilenc társának: a lentiek szerint alakult a tavalyi rekordbefizetők tízes listája.

Ha a BKK járatait mindig érvényes jeggyel vagy bérlettel használod, nem kell tartanod a büntetéstől
Fotó: Balogh Zoltán / MTI
  1. 1 977 401 Ft
  2. 1 574 294 Ft
  3. 1 373 188 Ft
  4. 1 351 298 Ft
  5. 1 226 490 Ft
  6. 1 215 339 Ft
  7. 1 192 167 Ft
  8. 1 161 757 Ft
  9. 1 148 523 Ft
  10. 1 120 904 Ft

Tévedés, hogy elévülne a BKK-büntetés

Jogosan merülhet fel a kérdés: hogy lehet ekkora büntetést összeszedni? A választ a BKK maga is megadta: része lehet a dologban egy közkeletű tévhitnek.

„Vannak, akik sajnos még mindig hisznek abban a régóta terjedő városi legendában, miszerint a kiszabott pótdíjak automatikusan elévülnek, ezért szándékosan nem fizetik be a csekkeket.

Idézőjel ikon

Ez azonban súlyos tévedés, ugyanis a BKK jogi úton minden eszközt megragad a behajtásra,

az elhúzódó eljárás miatt pedig a kezdeti összeg jelentősen megnövekedhet” – fogalmaztak. Ennek értelmében nemcsak a BKK-nak, hanem a vétséget elkövető utasnak is érdeke, hogy a lehető leghamarabb rendezze a pótdíjat, és máskor váltsa meg jegyét vagy bérletét.

Saját felmérés szerint egyébként a BKK-t választók 91 százaléka váltott jegyet vagy bérletet tavaly, ez mérsékelt javulás a korábbi adatokhoz képest. Kiemelték, hogy ha valakit bliccelésen kapnak, jól teszi, ha két napon belül cselekszik. Aki az ellenőröknél, kártyával kifizeti a pótdíjat, az csökkentett összeget kell, hogy kiadjon, és ha valaki két napon belül bemutatja érvényes bérletét, az is jelentős pótdíjmérséklésre számíthat.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?