Erre elég a biztosításod háborús veszélyhelyzet esetén

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kiderült, miként érvényesek az utasbiztosítások háborús konfliktushelyzet esetén. Mivel nem egyszerű kártérítési igényt érvényesíteni, jobb előre tájékozódni a lehetőségekről.

A külföldre készülőknek mostantól különösen fontos utazás előtt ellenőrizni a külügyminisztérium aktuális kockázati besorolását, ugyanis az ott pirossal jelölt országokba való utazásra a biztosítók nagy többsége nem vállal kártérítési teljesítést. A Pénzcentrum a CBL biztosítási alkusz összefoglalója alapján összegezte, mit tehetnek azok a magyarok, akik nyaralás közben rekedtek most a Közel-Keleten

A CLB biztosítási alkusz cég szerint a biztosítás a kiszámíthatatlanság ellen véd. Ha a kár olyan országban keletkezik, amelynek a beutazási kockázati besorolása a külügyminisztérium szerint zöld, vagyis problémamentes volt, nincs gond, azonban amennyiben az ott-tartózkodás során történt olyan esemény, ami ezt megváltoztatta, már más a helyzet, legyen szó bármilyen biztosításról. 

Nem minden típusú utazás során él a biztosítás, érdemes előre tájékozódni
Fotó: krisanapong detraphiphat / Getty Images Hungary

Háborús helyzetben is élhet a biztosítás, de nem akárhogy

A biztosítóknak mindig minden körülmény, és az aktuális feltételek ismeretében kell arról dönteniük, mire él a korábban megkötött utas- vagy balesetbiztosítás, függetlenül attól, hogy egy járattörlés miatti hosszabb tartózkodásról, vagy éppen egy hirtelen kirobbant fegyveres konfliktus miatti

Idézőjel ikon

egészségügyi ellátásról van szó.

A helyi infrastruktúra megszűnése nagyban befolyásolja, sőt, még az is előfordulhat, hogy teljesen lehetetlenné teszi azt, hogy a biztosítók teljesítsék a szerződésben vállaltakat.

„A biztosítók többsége nem vállal kártérítést közvetlen hadicselekményekből adódó károkra, ennek ellenére nem teljesen kilátástalan a helyzet" – mondta Németh Péter, a CLB kommunikációs igazgatója. 

Ezt javasolják a most utazóknak

A CBL összegezte, mit érdemes azoknak tenniük, akik valamelyik, a háború által érintett országban rekedtek vagy éppen most terveznek utazni:

  • Ellenőrizd utazás előtt a célország kockázati besorolását. 
  • Legyen nálad készpénz, a bankkártyákkal ugyanis nem biztos, hogy minden esetben tudsz fizetni, előfordulhatnak hálózatkimaradások is egy háborús helyzetben. 
  • Ha jelenleg kockázatos helyszínen tartózkodsz turistaként, kövesd a hivatalos csatornákat, a helyi hatóságok, illetve a magyar konzuli szolgálat tájékoztatását. 
  • Még akkor is értesítsd azonnal a biztosítód arról, hol vagy, ha aktuálisan nem keletkezett károd, mert az asszisztencia-szolgálat abban is tud segíteni, hogy aktuálisan hol érhető el egészségügyi szolgáltatás vagy evakuációs járat.  

Úgy vélik, a különleges helyzetekben kiemelten fontos a dokumentáció, ezért érdemes mindent feljegyezni, fotózni-videózni, a számlákat és egyéb dokumentumokat magunknál tartani. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.