Nem állt meg a biztosítási díjak emelkedése, erről fontos tudni

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A biztosítási díjak inflációkövető emelése jelentősen nagyobb bevételt hozott a biztosítótársaságok számára.

A biztosítók inflációkövető árazási gyakorlata fényében nem meglepő, hogy továbbra is két számjegyű növekedést mutat a magyar biztosítási piac. Az első félévet 11,8 százalékos, ezen belül a második negyedévet 15,5 százalékos díjbevétel-növekedéssel zárta a szektor – írja a Portfolio.

Az első félévben 26 milliárdos nyereséget értek el a biztosítók, ami felülmúlja a tavalyi teljes évit. A márciusi lakásbiztosítási kampány az előzetes bejelentés szerint nettó 97 ezres szerződésszám-növekedést hozott a biztosítóknak, ehhez képest most csak 13 ezres féléves növekményt mutatnak a statisztikák.

A biztosítási díjak inflációkövető emelése plusz bevételt generált a biztosítótársaságoknál
Fotó: Anucha Tiemsom / Getty Images Hungary

Ez a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, a magyar biztosítási szektorra vonatkozó első féléves, egyúttal második negyedéves statisztikáikból derül ki. Ezek szerint a díjbevételek az első félévben 871, a második negyedévben 413 milliárd foorintot tettek ki. 

Nem alakult rosszul az áprilistól júniusig tartó időszak az életbiztosításoknál, hiszen hosszú évek óta nem látott tőkebeáramlást könyveltek el. Ennek megfelelően az életbiztosítások első féléves és második negyedéves díjbevétele is emelkedett.

Idézőjel ikon

Önmagukhoz képest a rendszeres díjak 12,2 százalékos emelkedése mellett az eseti befizetések 13,5 százalékkal, az egyszeri díjas életbiztosítási bevételek pedig 55,6 százalékkal emelkedtek.

A nem-életbiztosítási piacon is érvényesülni látszik a biztosítók inflációkövető árazása, a második negyedévben a lakásbiztosítások 18,8 százalékkal, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások 15,6 százalékkal, a casco biztosítások 19,3 szalékkal nagyobb díjbevételt hoztak a biztosítóknak, mint egy évvel korábban

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.