Az edzőtermek éves életgörbéje elég nagy hullámvölgyeket és csúcspontokat mutat: a karácsonyi nagy lakomák után a TOP 1. újévi fogadalom megszabadulni legalább az ünnepek alatt felvett „téli gumitól”. A másik tetőzés késő tavasszal, nyár elején van, amikor visszafordíthatatlanul érzékeli mindenki a strandszezon közeledtét. De meddig tartja fenn a nagy átlag a lendületét, és mi kell ahhoz, hogy tartós maradjon a lelkesedés?
Személyi edzők és edzőtermi szakemberek megerősítik, hogy az átlagember kampányszerűen ragadja el a sportolási láz, a tökéletesebb test utáni leküzdhetetlen vágy vagy valami külső inspiráció, amely hirtelen, nagy lendülettel mozgást generál. A lelkesedés általában egy klassz edzőszerkó beszerzésére is kiterjed, ami egyrészt örömet okoz, másrészt magunk felé is fokozza az elkötelezettség illúzióját, ráadásul ebben sporttársaink előtt is szívesebben mutatkozunk: a profi felszereléstől azt is remélve, hogy nem zöldfülű (újra)kezdőnek, hanem rutinos vérprofinak tartanak majd. Ekkor nagy elánnal megkezdődik a munka, de ez az esetek nagy részében néhány hét, szívósabbaknál pár hónap után szunnyadni kezd.
Az általunk megkérdezett szakemberek szerint az emberek túlnyomó többsége három-négy hónap után abbahagyja a rendszeres edzőterem-látogatást…
Vagy a várva várt nyaralás maga vet véget a folyamatnak, vagy az ünnepek után visszatérő rutin darálja be az erre szánt energiákat is. Visszaállnak a hétköznapok, amelyekbe egyre nagyobb és kényelmetlenebb áldozat beiktatni az edzőterembe, uszodába, pályára járást, így legtöbben a kisebb ellenállás felé billenve a pillanatnyi komfortzónájukon belül maradás mellett teszik le a voksukat.
De akkor mi a titok?
Mi az a titkos recept, aminek csak egy szűkebb réteg az ismerője? Mitől tudnak egyesek mégis formában maradni, és mitől nem dobják be a törülközőt?
A titok nyitja leginkább annak felismerése és tudatosítása, hogy nincs semmilyen titok!
Amit titoknak gondolunk, az mi magunk vagyunk, illetve bennünk keresendő, és úgy hívják: kitartás, és még úgy is hívják, hogy motiváció.
Ha van egy, a hétköznapi kényelmet felülírni képes, erős motiváció: gyógyulás, egészségmegőrzés, önmagunk korlátainak leküzdése, változni vágyás stb., az kellő tudatossággal talán elég kényszerítő erő lehet. A kellő tudatosság annak átlátásához kell,
- hogy könnyebb föladni, de nem akarom azt tenni,
- hogy mindenki azt hiszi, neki majd sikerül, és én nem esem ebbe a csapdába,
- hogy azzal vigasztaljuk magunkat: egy kis kihagyás nem a világ, pedig az,
- hogy ebben a felelősség egyedül a mienk, senki nem fog odaimádkozni a futópadra, csak rajtam múlik,
- hogy nem mindig fog jólesni, nem mindig érezzük belsőnek, de magunk miatt olyankor is megtesszük, összeszedjük magunkat, és igenis rákényszerítjük magunkat,
- és hogy megértjük, ez nem egy periódus, hanem életforma: nem valamikortól valameddig tartó szakasz, hanem a fejünkben örökre átkapcsolt üzemmód.
Olyan, mint a drog
Azok, akiknek sikerül kitartásukat és motivációjukat fenntartani, vagy akiknek zsigerivé vált a sportolás már gyermekkorban, és az életük természetes kiegészítőjének tartják, azok tudják, a rendszeres testmozgás szinte addiktív. Amikor az ember benne van a napi szintű sportolás rutinjában, akkor úgy éli meg,
amelyik nap sportolás nélkül telt el, az hiábavaló volt,
valami olyan érzés keríti hatalmába, hogy a mozgásból kimaradt nap feleslegesen elvesztegetett idő volt.
Túladagolható?
Túladagolható, de azon kevés dolgok közé tartozik, amelyek esetében a túladagolás még akár ajánlatos is lehet. Mi számít amatőrsport-túladagolásnak? Amikor mondjuk, az ember kezdi egy fél Margitsziget-körrel, aminek a végét fókamászásban vergődi végig, de erőt merít abból, hogy így is végigcsinálta, legközelebb is belevág, s azon kapja magát hónapokkal később, hogy míg egy teljes kört lefut, legalább három fókát előzött már le. Az újabb és újabb sikerélményt szinte szomjazva az ember egyre nagyobb kihívások elé állítja magát. Jönnek az amatőr futóversenyek, a félmaraton, a maraton, a Balaton-átúszások, az Ironman…
Hasonlót élnek meg az amatőr úszók, akik nem hagynak ki egy napot sem, hogy kedvenc uszodájukat meglátogassák télen éppúgy, mint nyáron. Illetve ez történik az amatőr testépítőkkel, aerobik- vagy spinningedzések látogatóival, akiket, ha elkap a gépszíj, nincs megállás, de ez messze-messze a legszerencsésebb szenvedély, hobbi, függőség, amivel az ember találkozhat.
