A bankkártyás fizetés csapdáját fedezték fel: téged is érinthet

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Átlagosan már napi 450 ezer, negyedévente pedig már több mint 40 millió forintot fizetünk bankkártyával egy-egy kereskedőnél.

Egyre jobb üzletnek számít a bankártyaelfogadás, a kártyás fizetések átlagösszege az elmúlt 5 évben megduplázódott. A BiztosDöntés szerint ma már alig van olyan kereskedés, ahol negyedévente 1 millió forint alatt költenek bankkártyával.

A legtöbb kereskedőnél élénk a bankkártyaforgalom

A mai adatokat nézve már szinte el sem tudjuk képzelni, hogy öt évvel ezelőtt a kereskedők több mint felénél még a napi 1000 forintot sem érte el a kártyás fizetések száma.

A legfrissebb felmérések szerint ma már viszont a 97,6 ezer kereskedő mindössze alig több mint harmada könyvelhet el 1 millió forint alatti negyedéves bankkártya-bevételt.

Ezek az adatok pedig egyértelműen jelzik, hogy lényegesen többet költünk azokban a boltokban, ahol adott a kártyás fizetés lehetősége.

Szívesebben vásárolunk ott, ahol bankkártyával is lehet fizetni, ez pedig növeli a boltok forgalmát
Fotó: zoranm / Getty Images Hungary

Ma már az üzletek 12 százaléka 25 millió forintot meghaladó negyedéves bankkártyaforgalmat könyvelhet el, de óriásit erősödtek azon kereskedők is, akiknél már majdhogynem eléri a bűvös 100 milliós havi értékhatárt a bankkártyabevétel. Szintén kétszeres növekedést mutatott mindössze öt év alatt a 25-250 millió forintos negyedéves kártyaforgalmat bonyolító kereskedők aránya. 

Továbbra is magas a nagykereskedők aránya

Annak ellenére, hogy a legnagyobb kereskedők adják a kártyás forgalom 70-74 százalékát, mégsem lehet azt állítani, hogy végletesen koncentrálódik a piac, mert néhány nagy forgalmú kereskedőnél például átlagosan 14 százalékkal volt kisebb a kártyás forgalom, mint 2021-ben. Ez azt jelenti, hogy a ma 42,4 milliós napi bankkártyás forgalomhoz képest 2021 elején 49,1 millió forintos volt a napi átlag bankkártyás forgalmuk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szénási Pál
Szénási Pál
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.