Nagy változás a magyar bankautomatáknál

Olvasási idő kb. 2 perc

A bankautomaták összforgalma megközelítette a hárombillió forintos határt, de a készpénzfelvételek terén is komoly előrelépés történt: a számok árulkodnak erről is.

A készpénzfelvételek és -befizetések összege 2024 első negyedévében már megközelítette a 2,9 billió forintot, így hamarosan elérheti a hárombillió forintos értéket is a Menedzsment Fórum cikke szerint.

Nőtt a készpénzfelvételek összege is: a 2022-es első negyedévhez képest 13, a 2023-as első negyedévhez képest ugyanakkor 3 százalékkal emelkedett. A készpénzbefizetések ATM-en keresztül történő intézése még nagyobb mértékben ugrott meg: 31, illetve 21 százalékkal nőtt az összegük a tavalyelőtti, illetve a tavalyi értékhez képest.

A bankautomaták forgalma nagyot ugrott az elmúlt évekhez képest
Fotó: SolStock / Getty Images Hungary

A készpénzfelvételek terén megfigyelték azt, hogy az egy tranzakcióra jutó átlagos költség 100 ezer forint fölé emelkedett: 102 191 forint volt, ami 5 és 27 százalékos emelkedést jelent 2020 és 2023 első negyedévéhez képest.

Idézőjel ikon

A befizetések átlagos összege 217 ezer forint fölé nőtt, ami 2 és 15 százalékos plusz a korábbi időszakokhoz képest.

A bankautomata használata sokba kerülhet külföldön

A bankkártyákat nem csak belföldön használjuk egyre többet, hanem nyaralás alkalmával is rendszerint fizetünk azzal. Ilyenkor érdemes bizonyos dolgokra kiemelten odafigyelni, hogy semmiképp ne járhassunk pórul. Ezek a következők:

  • sehova ne írd fel PIN-kódodat, ne tárold azt a bankkártyával egy helyen
  • utazás előtt szólj a banknak, nehogy gyanúsnak ítélje meg a tranzakciókat és letiltsa a kártyád
  • figyelj arra, mennyi pénzt kell készpénzfelvételért fizetned
  • ellenőrizd limitjeidet
  • figyelj oda a kártya lejáratára is.
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.