Most 4 millió forint támogatást kaphatsz, ha ilyen autót veszel

Olvasási idő kb. 1 perc

Már közel 3500 gazdasági társaság jelentkezett arra a pályázatra, amely az elektromos autók beszerzéséhez nyújt állami támogatást a cégek számára.

A 30 milliárd forintos keretösszegű pályázatra beérkezett kérelmek alapján túllépte az ezret az állami segítséggel beszerezni kívánt elektromos haszongépjárművek száma – tette közzé az.

Elektromos autókra kérhetnek támogatást a vállalatok

A jövő a zöldenergiáé. Magyarország élenjáró szerepre tör a termelésében és tárolásában az otthonok és az ipartelepek mellett a gépkocsikban is” – írják a bejegyzésben. A program járművenként az akkumulátor teljesítményének függvényében

Idézőjel ikon

legfeljebb 4 millió forint, cégenként a foglalkoztatottak számához igazodva összesen akár 64 millió forint hozzájárulást kínál tisztán elektromos hajtású személyautó, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához.

Több ezer cég jelentkezett a pályázatra, amely az elektromos autók beszerzéséhez nyújt támogatást
Fotó: Justin Paget / Getty Images Hungary

A környezetkímélő és csendes járművek üzemeltetőik számára működtetési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg – hívta fel a figyelmet a tárca.

A vállalatoknak szóló pályázatra közel 3500 gazdasági társaság jelentkezett eddig, az általuk kért támogatások összege 16,3 milliárd forint. A haszongépjárművek nagyjából az igényelt darabszám harmadát adják, a cégek mostanáig több mint 3200 személyautó beszerzéséhez igényeltek állami hozzájárulást.

A legnagyobb szennyezők közé tartozó közlekedés zöldítése érdemben előmozdíthatja a károsanyag-kibocsátás visszafogását, a klímavállalások teljesítését Magyarországon. Az Energiaügyi Minisztérium az e-töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását ösztönző kiírással is segíti majd az elektromos autózás további térnyerését.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?