Több százezer forintot bukhatsz el, ha ezt teszed az autóddal

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Sokan próbálkoznak egy igencsak egyszerű trükkel annak érdekében, hogy üzemképtelenné vált járműveiken spóroljanak, de a rendszám eltüntetése és a közterületen parkoltatás nem a legmegfelelőbb módszer arra, hogy olcsón megússzuk.

A kemma.hu cikke hívta fel a figyelmet az egyre terjedő gyakorlatra, mely szerint a tulajdonosok leszerelik az autók rendszámait, majd ott hagyják azokat, ahol épp vannak. Mint írják, akár 200 ezer forintba is kerülhet hosszabb távon, ha az ilyen kocsit hivatalból szállítják el. 

A rendszám nélkül hosszabb ideig a közterületen parkoltatott autó tulajdonosa szabályszegést követ el, ugyanis a hatályos KRESZ értelmében a hatósági jelzéssel el nem látott autók a forgalomban nem vehetnek részt, és az utcán is

legfeljebb 10 napig tárolhatók. 

Nem érdemes leszerelni a rendszámot az autóról akkor sem, ha nem üzemképes
Fotó: mrs / Getty Images Hungary

Ezért ne vedd le az autó rendszámát

Amennyiben ilyen autóról érkezik bejelentés, az önkormányzat kivizsgálja az ügyet, és amennyiben szükséges, el is jár annak érdekében, hogy a szabályszegést megszüntessék. A tatai jegyző, dr. Horváth József tájékoztatása szerint a 10 napos időintervallumot követően

Idézőjel ikon

a közterület-felügyelet megteszi a szükséges és lehetséges intézkedéseket

a jármű végleges eltávolítása érdekében, azaz akár el is szállíttathatja. Erre a rendőrség és a közterület-felügyelet mellett a közút kezelője is jogosult lehet. Amennyiben az üzembentartó ismert, őt határozatban kötelezik az eltávolításra, ha nem ismert, a járművet telephelyre szállítják és ott egy meghatározott ideig őrzik. 

Mélyen a zsebedbe kell nyúlnod, ha elszállítják az autód

Az elszállítás és az őrzés költségei a tulajdonost terhelik, Tatán maga az elszállítás 40 ezer forint plusz ÁFA, a tárolási díj pedig naponta 1200 forint. A kocsikat maximum 6 hónapig tárolják így. Ha zárt a jármű, és az elszállításhoz zárszakértő munkáját is igénybe kell vennie a hatóságnak, akkor az ő munkadíja is a tulajdonost terheli, így könnyen 

Idézőjel ikon

200 ezer forint fölé is kúszhat az összeg,

amit a szabálytalanul, rendszám nélkül a közterületen hagyott kocsi tulajdonosának végül ki kell fizetnie. Ha pedig hatósági eljárás indul, további, megfizetendő tételek is felmerülhetnek, például az értékbecslés költsége. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.