Sokba kerül, ha elfelejted ezt a közeli határidőt

Olvasási idő kb. 1 perc

Aki még nem gondoskodott róla, mindenképpen fontos, hogy beszerezze a 2024-re érvényes autópálya-matricáját.

Bő egy hét múlva lejár a határidő, a tavalyi matricák még január 31-ig érvényesek.

Eddig érvényes az autópálya-matrica

Jövő hét szerda éjfélig lehet használni a 2023-as éves autópálya-matricákat, köztük a vármegyeieket is – írta meg a Totalcar.hu. A tavalyi sztrádamatricák így február 1-jétől már nem érvényesek, ekkortól már csak az 2024-re szóló matricákkal lehet autózni a díjköteles utakon.

Az E-autopalyamatrica.hu tájékoztatása szerint a korábbiakhoz hasonlóan idén továbbra is beszerezhető 10 napos, havi és országos éves, valamint éves vármegyei matrica.

Idézőjel ikon

Mint ismert, a motorokra és a személyautókra szóló autópálya-matricák ára az idén több mint 16 százalékkal nőtt.

A személyautók esetében a heti – 10 napos – matricáért 6400, a haviért 10 360 forintot kell fizetni, az éves bérlet 57 260, a vármegyeiek pedig 6660 forintba kerülnek. 

A tavalyi autópálya-matricák már csak néhány napig érvényesek
Fotó: ChiccoDodiFC / Getty Images Hungary

Hasznos tudni: bizonyos feltételek mellett olcsóbban juthatsz hozzá az autópálya-matricákhoz – erről bővebben itt olvashatsz.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!