A nyaralás újfajta költséggel járhat, ha ilyen utat tervezel

Olvasási idő kb. 1 perc

Megváltozott a lakókocsik, lakóautók útdíjfizetési kötelezettsége: az idei évtől a HU-GO útdíjfizetési rendszerhez tartoznak a nagyobb tömegű járművek, közte a lakóautók is.

Az év eleje óta a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeg feletti lakóautóknak, lakókocsiknak a megtett úttal arányos útdíjfizetési rendszert kell használniuk. A 3,5 tonna alatti járművek továbbra is az e-matrica rendszerrel közlekedhetnek, tájékoztatott a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató.

Változások a lakókocsiknál, lakóautóknál

Kezdődik a nyár, ezzel együtt sokan indulnak útnak saját vagy bérelt lakóautóval vagy lakókocsival.

Változik a lakóautók útdíjfizetésére vonatkozó szabály
Fotó: Kirill Rudenko / Getty Images Hungary

Őket érintheti az idén év elejével életbe lépett változás, amely a nagyobb tengelyterhelésű gépjárműveket a megtett úttal arányos díjazást használó rendszerbe terelik át.

Lakóautók és lakókocsik esetében is a gépjármű forgalmi engedélyében szereplő információkat kell alapul venni ezek alapján:

  • J – járműkategória
  • F.1 – együttes tömeg (megengedett legnagyobb össztömeg)
  • S1 – ülések száma vezetővel (szállítható személyek száma)
  • számít továbbá a jármű jellege is, melyet a forgalmi nem tartalmaz.

Így működik ez a díjazási rendszer

Magyarországon 2013. július 1-jétől működik a megtett úttal arányos elektromos útdíjszedési rendszer, ami nem csak az autópályákra, hanem az autóutakra, főutakra is érvényes, a hazai úthálózat mintegy 7000 kilométeres szakaszán.

A HU-GO rendszerbe történő regisztráció után a fizetés fedélzeti eszköz használatával (OBU), útdíjbevallással vagy folyószámla befizetéssel rendezhető. Ez utóbbi lehetőség azoknak éri meg, akik rendszeresen veszik igénybe A HU-GO egyenleget előre érdemes feltölteni, így a bevallott útvonaladatok alapján automatikusan vonják le az útdíjat.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szénási Pál
Szénási Pál
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.