Büntetés jár a sávváltásért, ha félreérted ezt a közlekedési táblát

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Leginkább az útépítések kezdetéhez érve találkozhatunk ilyen, vagy ehhez hasonló KRESZ-táblával. Mivel viszonylag ritka, kevesen tudják, mit jelent valójában, a legtöbben ráadásul azt hiszik, csak a teherautó-sofőrökre vonatkozik.

Az alábbi táblával meglehetősen ritkán találkozunk, és hajlamosak lehetünk félreértelmezni, ugyanis látszólag nagy mérettartományt jelöl. A közlekedési rendszabályok ismeretének hiánya azonban büntetéssel is járhat. 

A tábla szerint a 2 méternél szélesebb gépjárművek a belső sávban nem közlekedhetnek. A legtöbben azt hiszik, hogy a belső sávban a táblával jelölt szakaszokon csak személygépkocsik, illetve motorkerékpárok haladhatnak, a többieknek az ennél szélesebb, külső sávban a helyük. Pedig bizonyos típusú autók esetén a személygépkocsik is a két méternél szélesebb kategóriába esnek

Büntetés jár, ha túl széles autóval haladsz itt

A két méteres tilalom ugyanis a jármű teljes szélességére vonatkozik, beleértve az esetleges rakományt, valamint, ami még fontosabb: a jobb-és baloldali visszapillantó tükröket is. Eszerint a belső sávot csak a keskenyebb személygépkocsik használhatják jogszerűen. 

Idézőjel ikon

A Volkswagen Golf VIII szélessége a külső tükrökkel együtt 2,07 m, az Opel Astra 2,06 m, a Mercedes B osztály pedig 2,02 m. Ezek ráadásul nem is felsőkategóriás autók, így a magyar utakon is számos darab előfordul belőlük.

– számol be Vezess.huEgyes európai utakon, például Németországban mindazok, 
akik a fenti korlátozást figyelmen kívül hagyják, alaphelyzetben, azaz veszélyhelyzet, vagy baleset előidézése nélkül is 40 eurós pénzbírságra számíthatnak.

A biztosító sem fizet, ha balesetet okoz a széles autó

Ha a szélességi korlátozás be nem tartása miatt baleset következik be, az azt okozó sofőr a szankciók mellett arra is számíthat, hogy a biztosító az általa okozott kárt csak korlátozott mértékben fizeti meg, írja a szakportál.  Arról azonban nincs információjuk, hogy milyen mértékben ellenőrzik ennek a szabálynak a betartását.

 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.