Apró betűvel ver át az új csalás: te is vállalhattad, hogy jöjjön a csomag

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ez a csomagos átverés más, mint a korábbiak: akik egyes weboldalakról rendelnek, tulajdonképpen beleegyeznek abba, hogy küldjék nekik a 10 ezer forint alatti értékű csomagot.

Bár arra a legtöbben emlékezni szoktunk, hogy a közelmúltban rendeltünk-e valamit, azt már kevesebben tudnák előásni emlékeik közül, hogy ezelőtt közel egy évvel vásároltak-e egy bizonyos webáruházból. Márpedig erre most szüksége lehet azoknak, akiket megtalál egy kéretlen csomagokkal trükköző csoport.

Kitartó nyomozómunkával tárták fel a csalást

Amikor a küldőnél érdeklődnek a meglepett és a csomagot legtöbbször elutasító címzettek, a cég a Next365 klubtagságukra hivatkozik, ami szintén újdonságként szokta érni azokat, akiknek nem kért csomagja érkezik. A Kamu Webshopok elleni közösség kitartó nyomozómunkával feltárta, mi történik.

Ez a csomagos átverés igazán rafinált
Fotó: 10'000 Hours / Getty Images Hungary

Az első lépés egy valós rendelés lehet, amelyet az ebben a bejegyzésükben felsorolt cégek valamelyikénél adott le a címzett. Valószínűleg az elkerülte a figyelmét, hogy ezzel az adott webshop Általános szerződési feltételeiben lefektetettek szerint a fent említett Next365 Klub tagjává vált. Az egyik ilyen webshop ÁSZF-jében erről ez olvasható: „Minden cselekvőképes természetes személy, aki a xxx.hu online áruházban megrendelést ad le, automatikusan a Next365 Klub tagjává válik”. (A webshop nevét töröltük – a szerk.)

Az ÁSZF-ben az is szerepel, hogy a klubtagoknak abban az esetben, ha a következő 12 hónapban nem vásárolnak újra a webshopból,

Idézőjel ikon

egy 10 ezer forint alatti értékű csomagot küldenek ki nekik szánt termékekkel, ingyenes szállítással, utánvéttel.

A címzett okkal értetlenkedik azon, hogy semmit sem rendelt, hiszen ez igaz is.

A csomagos átverés mögött egyesek adatlopást sejtenek

Sokan ugyanakkor azt állítják, sosem vásároltak azon webshopok egyikében sem, amelyeket felsorolt a közösség, így adataik nem legális úton kerültek az egyébként szlovéniai székhelyű, ám magyar adószámmal is rendelkező céghez. A csalásokat megelőzni kívánó közösség most gyűjti a sértetteket, hogy együtt léphessenek fel a visszaéléssel szemben.

Mint arról korábban a Dívány is írt, ha kéretlen csomagod érkezik, minden további nélkül visszautasíthatod annak átvételét. Érdemes a háztartásban mindenkinek szólni, ha valóban csomagot vársz, így egyszerűen kiderül, mikor érkezne olyan pakk, amelyet nem kértél.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?