Megváltozik a banki átutalások teljesítése, minden ügyfelet érint

Olvasási idő kb. 1 perc

A pénzügyi csalások visszaszorítása érdekében hamarosan minden hazai banki átutalást mesterséges intelligencia vizsgál meg, még a teljesítés előtt.

Az utóbbi években annyira megszaporodtak a banki csalások, hogy öt pontból álló kibervédelmi intézkedéscsomagot jelentett be a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Mesterséges intelligencia vizsgálja a banki átutalásokat

Varga Mihály jegybankelnök közölte, hogy központi visszaélésszűrő rendszert indítanak, amely mesterséges intelligencia segítségével – még teljesítés előtt – megvizsgálja a banki átutalásokat, és értesítést küld, ha valami gyanúsat észlel. A rendszer már júliusban elindul.

Megváltozik a banki átutalások ellenőrzése, olyan sok a pénzügyi visszaélés
Fotó: PeopleImages / Getty Images Hungary

Az MNB emellett elvárja, hogy a bankok aktívabbak legyenek a visszaélések megelőzésében, és ezt ellenőrizni fogják. Törvénymódosítást is kezdeményeznek, amely szerint a bankoknak kell viselniük a csalással okozott kárt, ha nem alkalmaztak megfelelő ügyfélhitelesítést. 

A pénzintézetek kártérítési felelősségét kiterjesztenék azokra az esetekre is, amikor a csalók a bank nevében bírják rá az ügyfelet a fizetés kezdeményezésére. 

Az online pénzügyi visszaélések száma az elmúlt 10 évben jelentősen emelkedett, ahogy az összérték is – hangsúlyozta az MTI tudósítása szerint Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Mint mondta:

2024-ben több mint 226 ezer bankkártyás tranzakciót érintett visszaélés, a kár értéke 42 milliárd forint, amelyből a lakosságé 31 milliárd forintot tett ki. 

A csalások száma gyorsuló ütemben nő, 2010-hez képest a kártyás visszaélések száma a háromszorosára, a visszaélés értéke pedig több mint a hétszeresére emelkedett. Az átutalásos csalások esetében még jelentősebb, kétszámjegyű a növekedés. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.