Az árvíz miatt már csak csónakkal jutnak haza ebben az utcában

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyre több olyan hely van Magyarországon, ahol az árvíz miatt már az utcákon is csak csónakkal tudnak közlekedni a helyiek. A Győr-Moson-Sopron vármegyei Vének is ilyen, amely nyaralóövezetében már nem lehet hazasétálni.

Erról árulkodnak egy helyi férfi Facebookra feltöltött fotói is, aki felvételein keresztül mutatja be, hogyan kerültek víz alá Vének egyes utcái, köztük az is, amelyben ő lakik. Az épületeket már csak csónakkal lehet megközelíteni, amellyel most már csak háza közvetlen közelében tud kikötni. 

Mint arról a Dívány is beszámolt, az áradás most Európa több országában, köztük Ausztriában is hatalmas gondokat okoz, de Magyarországon is egyre drámaibb a helyzet. A hazai árvíz kapcsán a szakemberek azt jósolják, hogy 

Idézőjel ikon

a tetőzés a hét második felében várható.

A véneki fotón jól látszik, hogy Magyarországot sem kíméli az árvíz: a helyiek csónakkal kötnek ki házaiknál
Fotó: Gácsfalvi Róbert

Ez a helyzet Budapesten

Budapesten harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, a római part házainak egy része már víz alatt áll, és már a Margit-sziget mindkét bejáratát is lezárták, így azokon sem autókkal, sem a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járataival nem lehet behajtani. Miután az áradó Duna vízszintje folyamatosan emelkedik, az Index értesülései szerint

az sem kizárt, hogy ki kell telepíteni a szigeten található Thermalból és a Grand Hotelből a sakkolimpia ott elszállásolt vendégeit. 

A dunai árvíz a fővárosi közösségi közlekedésben is változásokat hozott: amint az a BKK oldalán olvasható, a folyamatosan emelkedő vízszint miatt korlátozni kell a rakpartok és az azok környezetében közlekedő járatok forgalmát. A közlekedők a társaság honlapján kísérhetik figyelemmel az árvíz miatti forgalmi korlátozásokról szóló híreket.

Változás állt be az Esztergom-Komárom vonalon is, hiszen a vasúti pályát lezárták, így pótlóbuszok közlekednek a két város között.

A szokásosnál tovább lesz árvíz Magyarországon 

Az árvízhelyzet Magyarország több pontján is súlyos. A Győr-Moson-Sopron vármegyében lévő Dunaszentpálon homokzsákokkal védik a településüket, Dunaalmáson pedig még fóliákat is bevetettek a templom védelmére. A vasút alatti alagutat is homokzsákokkal torlaszolták el, amelyben önkéntesek, tűzoltók és a katasztrófavédelem segített.

Szigetmonostornál nem járnak a kompok, Szentendrén felállították a mobil árvízvédelmi falat, és

Idézőjel ikon

arra figyelmeztették a Dunakanyar lakóit is, hogy ha a saját kúttal rendelkezőknél feltörne a víz, mindenképpen jelezzék azt a helyi önkormányzatnak.

Az árhullám miatt egyébként több közúton is korlátozásokat vezetett be a Magyar Közút, a következő napokban elsősorban a Duna mentén számíthatnak további útlezárásokra a közlekedők

Siklósi Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerint sokáig lesz érvényben harmadfokú készültség az érintett folyókon, és hosszan elhúzódó árhullámra kell felkészülni – írja az MTI, hozzátéve: jelenleg a Lajtán a legkritikusabb a helyzet. A szakemberek arra számítanak, hogy

az árhullám levonulása tovább tart majd a szokásos 5-8 napnál, ráadásul vízutánpótlás még az Alpokban olvadó hó miatt is jöhet.

A szakértők arra kérnek mindenkit, hogy ne katasztrófaturistáskodjanak, hiszen amellett, hogy nagyon veszélyes, akadályozza a védekezést és árthat a védműveknek is, amelyeknek hosszú ideig kell ellenállnia a megnövekedett vízmennyiség nyomásának.

Rekordok dőlnek meg idén

Az árvíz várhatóan több helyen megdönti az eddigi rekordokat. Szentendre környékén 750 centisre várják a tetőzést, amely 1,7 méterrel haladná meg a tavaly decemberi tetőzést, ám elmarad a 2013-as 796 centiméterestől.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Karsa Tímea
Karsa Tímea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.