Fontos árstopról szólalt meg a kormány

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Idén nem terveznek a két évvel ezelőttihez hasonló árstopot a tűzifára. Az akkori árakat a maiak több mint 50 százalékkal múlják felül.

Nem valószínű, hogy 2022-höz hasonlóan idén is hatósági árakat vezessen be a kormány a tűzifára. Az Agrárminisztérium a Pénzcentrum kérdésére közölte: a tárcának nincs tudomása arról, hogy a kormány az ez évi szezonban élne az árstop módszerével. 

Nem jön vissza az árstop

A rezsiemelés után bevezetett tűzifaprogram tavaly áprilisban szűnt meg, a hatósági árakat 10 köbméternyi mennyiségig vehették igénybe a lakossági vásárlók. Bár a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2023 nyarához képest idén jóval olcsóbb lett a tűzifa és a brikett is, ám még így is brutális az áremelkedés a 2022-es árstopos tarifákhoz képest. Akkor a fenyőért és a lágylombos fákért 19 ezer forintot kellett fizetni köbméterenként, és a keménylombosokért is csak 30 ezret. Most azonban nem számíthatunk ilyesmire. 

A tűzifánál nem terveznek újabb árstopot
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

Az Agrárminisztériumnak nincs tudomása a kormány olyan szándékáról, hogy 2024. évben hatósági árat vezessen be a tűzifára

– közölték a tárcánál, hozzátéve, hogy más fűtőanyagok tekintetében nem illetékesek.

Az árstop hiányában csak az önkormányzatok részére meghirdetett szociális tüzelőanyag program keretén belül az 5 ezer fő alatti lélekszámú településeken élő szociálisan rászorulók kérhetnek segítséget a  tüzelőanyag beszerzéséhez. Az önkormányzatok április 30-ig pályázhattak a támogatásra és összesen 2 346 önkormányzat nyert ilyen célra támogatást. 

Az mindenesetre jó hír a favásárlóknak, hogy a tüzelő manapság mintegy 7,8 százalékkal olcsóbb, mint egy évvel korábban volt, legalábbis ezt lehet kiolvasni a KSH havonta frissülő adatbázisából. Eszerint idén júliusban egy mázsa fűrészelt tűzifa 7640 forintba került országos átlagban, míg egy évvel korábban 8290 forint volt. A statisztikai hivatal egy másik fűtőanyag, a brikett árváltozását is követi, mint kiderült, ebből egy mázsa júliusban 17 280 forintba került, holott egy évvel ezelőtt még 18 020 forint volt.

Ugyanakkor, ha 2022-höz viszonyítunk, akkor jelentős a drágulás: ekkor 100 kg brikettért még csak 10 530 forintot kellett fizetni, azaz most több mint 64 százalékkal drágább. Egy mázsa tűzifa két éve még alig volt több 5000 forintnál, azaz idén júliusban 52,5 százalékkal volt drágább.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.