Mutatjuk, mennyi aprópénzt kötelesek elfogadni a boltokban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az összegyűlt, nagy mennyiségű aprópénztől időnként nehéz megszabadulni, hiszen sok helyen nem szívesen fogadják el, sőt a boltoknak ez nem is kötelessége egy bizonyos mennyiség fölött. De akkor hogyan válthatjuk be?

Hiába van nálunk egy drágább termék ára forintra pontosan aprópénzben, nem biztos, hogy fizetni is tudunk vele. A perselyben összegyűjtött tetemes mennyiségű fémpénzt előbb nagyobb címletekre kell váltanunk ahhoz, hogy azt biztosan el is fogadják tőlünk az áruházakban. Ennek beváltásának pedig van, hogy díja is van.

Hazánkban a forint a hivatalos fizetőeszköz, amit a törvény szerint mindenhol kötelesek névértéken elfogadni, azonban van néhány kivétel ez alól. Nem csak a hamis vagy sérült bankjegyeket, érméket utasíthatják vissza, egyéb kifogás is lehet erre. Nézzük, melyek ezek és miként oldhatjuk meg a problémát.

Nem kötelesek az összes aprópénzünket elfogadni a boltokban
Fotó: Jozsef Zoltan Varga / Getty Images Hungary

Túl nagy mennyiség

A törvény szerint a kereskedő nem köteles elfogadni 50 darab érménél többet. Az ezt meghaladó mennyiséget csak a hitelintézetek és a posta köteles elfogadni fizetségként. A kereskedőknek azonban nem tilos ezt átvenniük, maguk dönthetnek erről.

Már az automaták is válogatnak

Közösségi oldalakon ajánlják időnként egymásnak az emberek, hogy ha meg szeretne valaki szabadulni a felgyűlt aprótól, akkor fizessenek azzal az automata pénztáraknál, ahová csak be kell dobálni. Ez egy ideig működött is, azonban a közelmúltban Magyarországon is megjelent az, hogy az áru-, ital-, jegy-, parkoló- és egyéb automatáknál, valamint az egyre inkább elterjedő önkiszolgáló pénztárgépeknél sem elvárás, hogy valamennyi forgalomban lévő címlet elfogadására alkalmasak legyenek. Ez igaz a papír- és fémpénzekre is.

Az automaták is válogathatnak, milyen és mennyi pénzérmét fogadnak el
Fotó: SolStock / Getty Images Hungary

Kötelező átváltás

Azért, hogy mindenki számára elérhető legyen a címletváltás lehetősége, a Magyar Nemzeti Bank kötelezővé tette ezt a hitelintézetek és a postahivatalok számára. Azonban ezekbe az intézményekbe sem lehet korlátlanul hordani az aprót, a jogszabály szerint a forgalomban lévő forintbankjegyeket és forintérméket – egy alkalommal legfeljebb 50 darabot – kötelesek más címletű forintbankjegyre, illetve – legfeljebb 100 darabig – forintérmére átváltani.

Idézőjel ikon

A címletváltási kötelezettség kiterjed a sérült és a nehezen felismerhető bankjegyek és érmék átváltására is.

Mennyibe kerül?

A törvény lehetővé teszi, hogy a hitelintézetek és a postahivatalok a pénzváltást bizonyos korlátozások és feltételek mellett végezzék, és díjat is kérhetnek ezért. Ez a beváltott érméknél a kifizetendő forintérme névértékének 10 százaléka lehet. Arra is figyelni kell, hogy a címletváltás végrehajtása bankszámla meglétéhez, illetve az adott hitelintézet, postahivatal által nyújtott szolgáltatás igénybevételéhez köthető.

Itt korlátlan mennyiségben lehet ezzel fizetni

A Magyar Posta a pénzérméket befizetésként korlátlan mennyiségben elfogadja bizonyos feltételek mellett.

Ha valaki egy alkalommal bármely címletű érméből 100 darabnál többet szeretne befizetni, akkor az apró megszámolására egy olyan időpontot jelölhetnek ki, ami a többi ügyfelet nem zavarja.

A nagy mennyiségű érmét az előírásoknak megfelelően kell csomagolni:

érmetekercsbe, érmedobozba vagy érmezsákokba.

A postán befizetésként korlátlan menniységben kötelesek elfogadni az aprót
Fotó: Evgenij84 / Getty Images Hungary

Keressünk érmeváltó automatát

Országosan elérhetők az érmeváltó automaták, bár ezekből nincs túl sok. Ezekben egy adott összegig válthatjuk ingyenesen papírpénzre az aprót, ha afölött sem akarunk érte fizetni, akkor egymást követő napokon vigyünk oda a fémpénzünket.

Helyek, ahol időnként kérnek aprópénzt

Időnként találhatunk a közösségi oldalakon olyan üzleteket, akik kiemelik, hogy náluk abban az időpontban lehet sok apróval fizetni, mert éppen szükségük van rá. A piacokon is szívesen elfogadják, így ha nem sürgős átváltanunk a fémpénzeket, akkor rakjuk azokat félre az oda tervezett vásárláshoz.

Ha érdekel, hogyan juthatsz ingyenes bankszámlához, olvasd el ezt a cikkünket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kovács Eszter
Kovács Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.