Hazavágta az időjárás legolcsóbb gyümölcsünket: lesz, aki nem tudja megfizetni

Olvasási idő kb. 1 perc

A téli fagy és az elmúlt hónapok aszályos időjárása miatt idén nem számolhatunk olcsó almával, még az is lehet, hogy importra szorulunk a hagyományosan magyar gyümölcsből.

2025 súlyos csapást mért a magyar gyümölcstermesztőkre, ezt a szabolcsi, hevesi és borsodi almatermesztők sínylették meg leginkább. Amint azt az Agroinform összegezte, a klímaváltozás, a tavaszi fagyok, és a hosszan tartó csapadékhiány olyan helyzetet teremtett, amelyre évtizedek óta nem volt példa.

A szakértők úgy vélik, idén kimarad a hazai alma termése, amit nemcsak a gazdák, hanem a vásárlók is megéreznek majd, hiszen a máskor olcsó magyar almát hiába keressük majd a boltok polcain. Mint írják, a fagykár sok helyen elérte a 80 százalékot, de volt, ahol gyakorlatilag az összes termés odaveszett.

Sok almafát már kivágtak a gazdák, fenntarthatatlan a termesztés

Nem lesz idén olcsó magyar alma

Egyre nehezebb lesz az év vége felé magyar almát találni, ami mégis magyar jelölésű, az általában még a tavalyi termés maradéka, a helyét az import gyümölcsök veszik majd át, leginkább Lengyelországból, Nyugat-Európából, Dél-Amerikából.

Idézőjel ikon

Az import alma, bár tetszetős küllemű, mivel nem teljesen érett állapotban szedik le, az íze nem lesz olyan, mint amit megszoktunk, és várhatóan gyorsabban is barnul majd.

A termelők terhei is egyre nőnek, a munkaerőhiány, a magas energiaárak és a rossz termés miatt már így is nehéz helyzetben vannak, van, aki már megkezdte a fái kivágását. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.