Meddig áll el felbontás után a sör, a bor és a pálinka?

Olvasási idő kb. 4 perc

Felbontás után egy üveg sör a legtöbb esetben elfogy, de vannak olyan alkalmak, amikor nem ürül ki teljesen a borospalack, és kinyitás után a pálinkát, illetve a likőrféléket is gyakran több hétig tároljuk. De vajon hogyan és meddig őrizgethetjük a felbontott alkoholt anélkül, hogy veszítene a minőségéből és az élvezeti értékéből?

Az alkoholos italokat különböző összetevők felhasználásával és eltérő eljárásokkal állítják elő. Ennek eredményeként az eltarthatóságuk is változó, amiben a tárolásuk is szerepet játszik. Nem árt tisztában lenni a szeszes italok szavatosságával, bár a lejárati időn túli alkoholfogyasztás általában nem jár különösebb veszéllyel.

Az alkoholos italok eltarthatósága eltérő

Bár a borral kapcsolatban úgy tartják, hogy az idő előrehaladtával csak javul a minősége, felmerül a kérdés, hogy ez vajon igaz-e az egyéb alkoholokra is, különösen akkor, ha már kinyitottuk a palackot.

Az alkoholos italok eltarthatósági ideje változó
Fotó: AlexRaths / Getty Images Hungary

Az alkoholos italok kivétel nélkül erjesztéssel készülnek, amikor a folyamat során a cukorból alkohol keletkezik. Ennek ellenére más-más tényezők befolyásolhatják az egyes szeszes italok eltarthatóságát. Nem mindegy például, hogy milyen hőmérsékleten vagy milyen hőmérséklet-ingadozás mellett, valamint milyen fényviszonyok és oxidációs körülmények között tároljuk az italokat.

A pálinkát nem kell hűtőben tartani

Az alkoholok közül a különféle gabonákból vagy más növényekből készült röviditalok a legtovább eltarthatók. Idetartozik például a gin, a vodka, a whisky, a tequila, a rum és a pálinka is. Ezeket általában különféle fából készült hordóban érlelik, majd ezt követően töltik palackba, miután leáll az „öregedés”, vagyis az ital érési folyamata. Szakértők szerint ahhoz, hogy valóban a legmagasabb ízélményben legyen részünk, felbontás után 6-8 hónapon belül javasolt elfogyasztani ezeket az italokat. A különösen jó minőségű italoknak azonban akár egy évig sem történik változás az ízében.

Az alkoholok közül a pálinka tartható el a legtovább
Fotó: Marko Klaric / EyeEm / Getty Images Hungary

A minőség megőrzése érdekében a röviditalokat tartsuk sötét, hűvös helyen, ami akár lehet a hűtőszekrény is, bár ez nem szükséges. 

Ennél sokkal lényegesebb, hogy az üveget függőlegesen tároljuk, hogy az ital ne érjen hozzá a kupakhoz, hiszen a korrózió befolyásolja az ízt és a minőséget.

Megfelelő tárolással megelőzhetjük a párolgást és az oxidációt, így tovább eltartható az ital.

A likőrök, vagyis az édesített, hozzáadott ízt tartalmazó desztillált szeszes italok, melyek gyümölcsökkel, fűszerekkel vagy gyógynövényekkel készülnek, a felbontás után legfeljebb hat hónapig állnak el. A krémlikőröket mindig hidegen, a hűtőszekrényben kell tárolni.

A kézműves sört nem lehet sokáig tárolni

A sörben lévő komló nem csupán az ital keserű aromájáért felel, hanem hozzájárul a sör tartósításához is. A felbontatlan sör akár a lejárati idő után 6-8 hónappal is elfogyasztható, különösen akkor, ha még hűtve is volt.

Minél magasabb a sör alkoholtartalma, annál hosszabb ideig eltartható
Fotó: master1305 / Getty Images Hungary

Általában a 8 százalékosnál magasabb alkoholtartalmú sörök jobban eltarthatók, mint az alacsonyabb alkoholtartalmúak, de a nem pasztőrözött sör eltarthatósági ideje is rövidebb.

Ilyenek például a kézműves sörök, melyeket a palackozástól számított három hónapon belül célszerű elfogyasztani a legjobb ízélmény érdekében. A tömeggyártású söröket azonban pasztörizálják, és ez meghosszabbítja a szavatossági időt, hiszen az eljárás során hő hatására elpusztulnak az italban lévő káros kórokozók. Ezek a sörök a palackozás után akár egy évig is friss ízűek lehetnek.

A sört szintén függőlegesen, hűvös, sötét helyen, állandó hőmérsékleten, például hűtőszekrényben kell tárolni. Felbontás után néhány órán belül javasolt elfogyasztani, mert később már veszít ízéből és szénsavasságából.

A bio- és a habzóbor gyorsabban romlik

A kiváló minőségű borokra valóban igaz, hogy az idő előrehaladtával javulhat a minőségük, míg a gyengébb minőségű, általában olcsóbb borokat a palackozást követő két éven belül el kell fogyasztani. Felbontást követően a hűtőszekrényben tárolt bor ízét legfeljebb még egy hétig élvezhetjük. 

A felbontott palackban tárolt bort legfeljebb egy hétig javasolt hűtőben tartani
Fotó: Iuliia Isaieva / Getty Images Hungary

Azonban a bioborokat, beleértve a tartósítószerek, például szulfitok nélkül készült nedűket is, a vásárlástól számított 3-6 hónapon belül el kell fogyasztani.

A fény és a hő befolyásolja a bor minőségét és ízét, ezért tartsuk hűvös, száraz, napfénytől védett helyen.

A likőrrel és a sörrel ellentétben a dugóval lezárt bort az oldalára fektetve kell tárolni.

A megfelelően tárolt, bontatlan bor akár több évig is eltartható.

Felbontást követően a bor levegővel érintkezik, ami felgyorsítja az oxidációs folyamatot, ezért a legtöbb bort a felnyitástól számított 3-7 napon belül meg kell inni, hogy a legideálisabb állapotában fogyaszthassuk el. A tárolás során feltétlenül dugózzuk vissza az üveget, és tegyük hűtőszekrénybe. 

A habzóborok élettartama a legrövidebb, ezeket a felnyitást követő néhány órán belül érdemes elfogyasztani, később ugyanis elveszítik szénsavasságukat. Eltarthatósági idejük meghosszabbítása érdekében légmentesen, dugóval lezárva, hűtőszekrényben tároljuk legfeljebb három napig.

Megbetegíthet-e a lejárt szavatosságú alkohol?

Az alkoholos italok lejárati ideje nem azt jelenti, hogy azt követően megromlanak, mindössze arra vonatkozik, hogy elvesztik azt az ízt, ami igazán élvezetessé teszi őket.

Ha már nem habzik a sör, inkább ne igyuk meg
Fotó: Jack Andersen / Getty Images Hungary

A lejárt szavatosságú sör elfogyasztása súlyos betegséget nem okoz, de egy esetleges gyomorrontással számolni kell. Mindenképpen jobban járunk, ha kidobjuk azt a sört, amiben már nincs szénsav, kitöltés után nincs fehér habja, vagy a palack alján lerakódást észlelünk.

Ha a bor zamata ecetessé vagy diós ízűvé válik, akkor valószínűleg megromlott. Ilyenkor a színe a szokásosnál barnábbnak vagy sötétebbnek is tűnhet. A lejárt szavatosságú bor nem betegít meg, sokkal inkább élvezeti értéke csorbul.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.