„A párunk élete szó szerint a kezünkben van” – akrobatapár közös munkáról, szerelemről

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Botondot szinte gyerekkora óta ismerem, extrovertált és mozgékony, jó kedélyű kamasz volt, aki aki csak úgy röpült a gumiszőnyegen. Később a közösségi oldalon követve pályáját alig lehetett lépést tartani a helyszínekkel, amelyeken Supermanként a levegőben úszva bravúrosan zsákol Dubaj és más csodás helyek kosárpályáin. Aztán jött a szerelem, amiért párjával együtt pályát módosítottak: most szó szerint egymás kezébe adják életüket nap mint nap sok méter magasban, több száz ember szeme láttára. Elmesélik, milyen az, amikor az ember házastársa a kollégája is.

A tengerjáró hajók luxusvilága még azoknak az utasoknak is különleges, akiknek része lehet rajtuk utazni. A felfoghatatlan léptékű hajók fényűző kialakításában a vendégeket esténként pazar színházteremben szórakoztatják nagy tehetségű művészek, olyanok, amilyeneket néha még a tévében sem látni. Ilyen Botond és Szilvi, akik házaspárként lépnek színpadra és tartják kezükben egymás életét.

„Elmondhatatlan, mennyire nagy felelősség, hogy párunk élete, szó szerint, a mi kezünkben van”

– mondja Szilvi.

Szilvi és Botond: minden mozdulat közös gondolkodás eredménye

Egy történet – két elbeszélő

Botond és Szilvi a felelősség és egymás féltése mellett az első közös lépésekről, valamint a csillogás, siker, színpad és rengeteg utazás mögött álló munkáról, alázatról, kitartásról és főleg szerelemről beszélt a Dívány olvasóinak.

Nagy álmuk volt egy luxushajó vendégművészeiként egy közös, teljes estés show és koreográfia, ami csak kettőjük kémiájáról szól
Fotó: View Pictures / Getty Images Hungary

Szilvit és Botondot szándékosan külön-külön kérdeztem benyomásaikról, élményeikről, életükről, közös munkájukról és az egymás iránti felelősségről, mert kíváncsi voltam, hogy egy ennyire nagy bizalmat és összhangot igénylő szimbiózis tagjai hogy mesélik el külön-külön ugyanazt. Nem csalódtam. Már értem, hogy lehetnek ennyire profik, sikeresek. Olyan szeretetről és együtt gondolkodásról vallottak a sorok között, ami megmagyaráz mindent. Szinte ugyanazokkal a szavakkal mesélték el megismerkedésüket, közös pályájuk kezdetét és életük kulisszatitkait egymás leggyengédebb tisztelete mellett. Szerencsés emberek, hogy egymásra és a közös útra találtak, ahol mindennap óvhatják egymást egy életveszélyes terepen.

2019-ben házasodtak, de már régebb óta vannak együtt jóban-rosszban, földön és levegőben
Fotó: saját felvétel

A kezdetek: szinte egyszerre lettek házastársak és kollégák

Szilvi táncos, Botond akrobata volt, ezért gyakran hasonló körökben mozogtak itthon és külföldön, de inkább csak tisztes távolból csodálták egymás karrierjét. Aztán 2014-ben közelebb hozta őket a sors egymáshoz, de a rengeteg külföldi fellépésre, turnéra, show-műsorra, televíziós felkérésre külön-külön utazó fiatalok hamar többre vágytak, mint egy távkapcsolat, így elhatározták, hogy 

mindketten elhagyva komfortzónájukat, nagy lépést tesznek egymás felé.

Mindkettőjük számára egyformán ismeretlen terepet választottak, de olyat, amelyben mindketten felleltek valami ismerőset, valami otthonosat előző karrierjükből, és amivel nem volt nagyon nehéz azonosulniuk. Hatalmas akaraterővel és a közös célért mindenre elszántan vetették bele magukat a levegőakrobatává válás kemény munkájába. 2016-ig, az első két évben, Szilvi emellett folytatta táncos, Botond pedig falas gumiasztalos és akrobatikus kosárlabda-zsákoló karrierjét, majd összerakták életük első közös levegőakrobata-produkcióját, amellyel külföldi meghallgatásokra kezdtek járni. 2017 decemberében egy német hajótól kapták meg első felkérésüket egy hatperces közös számra. Ez indította el közös karrierjüket: egyre több szám, karika, gyűrű, föld, levegő és szerződés következett, melynek csak a Covid vetett gátat 2020-ban.

A siker és csillogás mögött sok izzasztó, kemény munka van, ők tudják
Fotó: SeregaSibTravel / Getty Images Hungary

Magasságok és mélységek, szó szerint

A szórakoztatóipart alapjaiban megrázó pandémia első időszakát Botond és Szilvi egy hajó 60 napig tartó karanténjában vészelték át, ahol továbbra is folyamatosan edzettek, képezték magukat, majd amikor a legtöbb kapu bezárult, egy magyar vándorcirkuszhoz szegődtek, hogy szakmai tudásukat és erőnlétüket fenntarthassák. 

Ez anyagi áldozatot is jelentett, és a lemondást is egy már bejáratott karrierről csak azért, hogy együtt dolgozhassanak.

„Elég nagy a kontraszt egy vándorcirkusz élete és egy luxushajó között. A cirkusz feláll egy réten, ahol előtte levágják a füvet, a lovak hátul legelnek, nomád körülmények vannak, a luxushajón a legújabb technológiák, professzionális sminkek, legkorszerűbb fénytechnika, de örültünk, hogy alkalmunk maradt dolgozni és fejlődni” – meséli Botond lelkesen. „Én azonban ekkor már dédelgettem életem nagy álmát, hogy egy egész estés show-t állítsunk össze a szerelmemmel, ami a saját koreográfiánkról és a mi kémiánkról szól, és egy óceánjáró hajó színházában egyszerre akár 1200 ember is megcsodálhat. 2020 második felében a teljes lezárás aztán alkalmat is kínált arra, hogy három hónapon át, napi 24 órát szenteljünk az álom megvalósításának, s profi szakmai segítség mellett éjjel-nappal dolgoztunk a teljes bizonytalanságban azért, hogy egyszer hátha meghozza majd a gyümölcsét” – mondja a férj.

Napi sok-sok órás gyakorlás, a test és az idegek megfeszített munkája áll a házastárs-kollégák sikere mögött
Fotó: Juan Garcia / Getty Images Hungary

A siker

Hajós berkekben az artistaprodukciók a színházi fellépők között is nagy megbecsülésnek örvendenek, aki pedig vendég előadóként nemcsak egy-egy szám erejéig van jelen, hanem egész estét, saját show-t mutat be, a legelismertebbek közé tartozik. A rengeteg munka eredményeként 2021 áprilisában megjött a várva várt felkérés, így Szilvi és Botond az év novemberéig Cirque de Soleil-direktorok és -koreográfusok mellett dolgozhatott egy angol hajón, az év végére pedig az álom is valóra vált: 

egy amerikai hajós cég megvette a házaspár nagy álmát jelentő közös, 45 perces saját produkcióját,

melyet egy covidos megszakítást követően áprilistól szeptemberig 62 alkalommal adtak elő a fiatalok, s azóta is szerződés szerződést követ, a siker pedig sosem marad el.

A luxushajók színháztermében 1200 ember figyeli lélegzet-visszafojtva produkciójukat
Fotó: View Pictures / Getty Images Hungary

És ami a siker mögött van

De nem is adják ingyen. Szilviék beszámoltak arról, hogy az étkezés mellett a megfelelő mennyiségű alvásra, pihenésre, koncentráltságra, kiegyensúlyozott lelkiállapotra is nagyon oda kell figyelni, hiszen öt méter magasban kapaszkodnak egymásba, ahonnan ha valaki leesik, annak komoly következményei vannak. Ennek ellenére Szilvivel már két alkalommal is előfordult ez, de mindkétszer óriási szerencséje volt.

Egy szürke, átlagos hétköznapon a reggelit követően 1-2 óra lazulás, papírmunka után már bent is vannak a próbateremben, ahol erőnléti edzést, koreográfiagyakorlást, lazítást, erősítést végeznek. A 30 éves művészek 12-13 éve folyamatosan nyúzzák testüket, így bizony gyakori, hogy itt-ott fáj. Pedig a gyakorlat végtelenségig történő tökéletesítésére csak ezután tud sor kerülni nap mint nap. A show napján minden fókuszt az esti másfél órás műsor visz el.

Szilvi és Botond: minden mozdulat közös gondolkodás eredménye

Szilvi még a vacsorát is kihagyja aznap, ebéd után már nem eszik, ebédre sem mindegy, hogy mit. A helyes táplálkozás: a csoki és desszert mellőzése, a folyadék-, vitamin- és fehérjebevitel pedig alapvető.

A műsor előtt minimum egyórás bemelegítés van, de a sminkeléssel és öltözködéssel együtt az előkészületeket Szilvi szereti pontosan 2 órával és 15 perccel a műsor kezdete előtt megkezdeni.

Ha elégedett egy produkcióval, egy ideig ugyanazt a ruhát szereti viselni a következő alkalmakon is, amelyik korábban már szerencsét hozott, így nem a többi szett közül válogat, inkább a több mosást vállalja babonából.

A luxushajók vezetősége s közönsége is a legmagasabb minőséget várja el, amit Szilvi és Botond tökéletesen hoznak fellépésről fellépésre
Fotó: Joe Raedle / Getty Images Hungary

Munkamegosztás

Azt mondják, a jó házasság titka, ha a felek nincsenek sülve-főve együtt. Nos, ki így, ki úgy. Az biztos, hogy az akrobatapár esetében ez nem így van, s nem is lehetne ezt a felelősséget máshogy vállalni, csak abban a tökéletes összhangban, amiben a 2019-ben összeházasodott művészpár végzi tökélyre fejlesztett műsorát és hétköznapjait. Ha valaki indiszponált, felfüggesztik a próbát öt percre, ha nem tudna koncentrálni, lemondanák az esti fellépést, de ennél mindketten sokkal maximalistábbak és profibbak. Ki a főnök? Ebben is automatikus a feladatmegosztás: erőnléti dolgokban, pénzügyi szerződések terén vagy fénytechnikai részletek tárgyalásakor automatikusan Botond lép elő, de a kreativitást igénylő kérdésekben, dizájn, kosztüm és egyebek terén Szilvi jeleskedik, képviselve kettőjük teljes összhangját.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.