Vigyázz, ez a betörés nem számít bűncselekménynek: a katasztrófavédelem figyelmeztet, hogy kerüld el

Olvasási idő kb. 2 perc

Nem csak a betörőknek lehet szükségük az különféle ajtónyitási technikákra. A katasztrófavédelem figyelmeztetett.

Évente mintegy ötezer esetben van szükség arra, hogy valakinek segítsenek visszajutni otthonába. 

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága Facebook-oldalán figyelmeztet arra, milyen könnyen megtörténhet, hogy nem jutunk vissza saját otthonunkba. 

Évente ötezer esetben kell betörni az ajtót

Mint írták, az esetek jelentős részében vagy a gyerekek zárják ki szüleiket, vagy a gyereket zárják be, illetve ki szüleik. Előfordul olyan is, hogy a macska a ludas, máskor puszta véletlenségből saját magunkat rekesztjük ki a lakásból. 

A katasztrófavédelem és a tűzoltóság ilyenkor is tud segíteni, ha nem is szó szerint törve be az ajtót.  

Sokszor elegendő, ha találnak egy véletlenül mégis nyitva hagyott ablakot vagy nyitott erkélyajtót, ahol bemászhatnak. Hidegben azonban a nyitva felejtett ablak ritkán fordul elő, ilyenkor a bejárati ajtó kinyitására van szükség.

Idézőjel ikon

Ez nem úgy történik szerencsére, mint a filmekben, nem nekifutásból törik be az ajtót, hanem speciális szerszámaik segítségével nyitják ki.

Minden tűzoltóautóban alapfelszerelés egy erre rendszeresített kis bőrönd, melynek tartalmát bármelyik profi betörő megirigyelné. Természetesen oldalukon erről nem közöltek képet, azt azonban elárulták, hogy a képzésük során, és később a laktanyában is rendszeresen gyakorolnak annak érdekében, hogy éles helyzetben is hatékonyan és gyorsan segítsenek a bajbajutottakon. 

A tűzoltóautók színe egy véletlennek köszönhetően alakult ki, ha kíváncsi vagy, hogyan lettek pirosak, ajánljuk ezt a cikkünket

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.