Fontos adózási határidő jár le holnap: el ne mulaszd!

Olvasási idő kb. 2 perc

A január elsejével elindult időszak kedden ér véget, aki még nem tette meg, annak igyekeznie kell az áfa-bevallása leadásával.

Február 22-én lejár az áfabevallás határideje. A korábbi évek gyakorlatához képest újdonság, hogy már az eÁFA rendszeren belül is nyilatkozhatnak az érintettek. 

2024 januárjától új lehetőségek nyíltak az áfabevallásban, így már az eÁFA-rendszerben – akár annak webes felületén, akár gép-gép kapcsolaton keresztül – is elvégezhető az adminisztráció. 

Már nem kell a NAV-hoz rohanni, az eÁFA segítségével online is bevallhatják az aktuális áfát az érintettek
Fotó: Nagy Tamás / Index

Megújult az áfabevallási rendszer

Bár év eleje óta az online felületen is lehetőségük nyílt a vállalkozásoknak a havi vagy negyedéves áfabevallás benyújtására, továbbra is megvan az opció a nyomtatványalapú, személyes bevallásra is. Az érintetteknek igyekezniük kell, a határidő ugyanis sokak számára kedden lejár. Lényeges könnyebbség azonban az eddigi évek gyakorlatához képest, hogy azoknak az áfaalanyoknak, akik a bevallásukat az eÁFA-n keresztül intézik, nem kell az úgynevezett M-lapon is adatot szolgáltatniuk.

Az eÁFA webes felületét azok használhatjákakik egy adott bevallási időszakban százezernél kevesebb számlát kezelnek. Ennél több bizonylat esetén a rendszer használata gép-gép kapcsolaton keresztül biztosított.

„A webes felületen a gazdálkodó kiegészítheti, módosíthatja a NAV által az adó megállapításához rendelkezésére bocsátott adatokat, nyilatkozhat az adólevonási jogáról és annak gyakorlásáról, és az így létrehozott adónyilvántartásból összeállított bevallástervezetet ugyanezen a felületen bevallásként jóvá is hagyhatja. A gép-gép kapcsolat lényege pedig, hogy az adóalany interfészen keresztül továbbítja a megfelelően strukturált bizonylatszintű adatokat a NAV-nak, és az összeállított bevallástervezetet gépi úton hagyja jóvá” – közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára. 

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy a havi bevallók keddig, a negyedévesek április 22-ig, az éves bevallók pedig majd jövőre nyújthatják be először bevallásukat az eÁFA-rendszeren keresztül.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.