A magyar nyugdíjak adóztatása jöhet

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szakértő szerint elkerülhetetlen a magyar nyugdíjrendszer reformja: az egyik kívánatos változtatás a bruttó nyugdíjszámításra való átállás lenne Farkas András szerint. Ez a nyugdíjak adóztatását is jelenti.

Megfelelőség, korszerűség és fenntarthatóság: Farkas András, a NyugdíjGuru néven is ismert szakértő érvelése szerint ez az a három alapkritérium, amelyeknek egy nyugdíjrendszernek meg kell felelnie. A Portfolio hasábjain azt fejtegeti, hogy a jelenlegi magyar rendszerben ez nem valósul meg, így nagy reformra volna szükség.

A megfelelőség kritériumának teljesítéséhez kell az, hogy a nyugdíj megelőzze az időskori elszegényedést, helyettesítse a munkából származó jövedelmet és a nemzedékek egymás iránti szolidaritását is tükrözze.

Ha áttérnénk bruttó nyugdíjmegállapításra, az adózás révén nem érezné úgy mindenki, hogy a nyugdíjasokat a fiatalok tartják el
Fotó: Thanasis Zovoilis / Getty Images Hungary

Farkas szerint minden nyugdíjas relatív elszegényedési csúszdára kerül, mert a munka világát frissen maguk mögött hagyók járandósága az első évben igazodik ugyan az országos nettó átlagkeresethez, de már az ellátás folyósításának második évétől megkezdődik a nyugdíj vásárlóerejének relatív csökkenése, hisz a már megállapított összegeket csak az infláció mértékével emelik. Jelenleg a nyugdíjak nem alkalmasak a jövedelempótlásra, és a nemzedékek közti szolidaritás követelményének sem felelnek meg,

Idézőjel ikon

az aktív korúak ugyanis nagyon sok nyugdíjas ellátását finanszírozzák.

Ezért lenne érdemes adóztatni a nyugdíjakat

A korszerűséghez követelményéhez a nyugdíjrendszernek átláthatónak kellene lennie, ami szintén nem teljesül a NyugdíjGuru szerint, mivel senki sem tudja előre, milyen ellátásra számít. A szakértő szorgalmazná egy újfajta nyugdíjszámítást: a bruttó keresetből meghatározott bruttó nyugdíjösszeg adózna, így megszűnne az a rendszer, amelyben a nyugdíjasokra egyszerű eltartottként tekint mindenki. Emellett a lépés átláthatóbbá tenné azt, ki mennyi pénzt kap.

Farkas András szerint Magyarországon a nyugdíjrendszer finanszírozási gondjai demográfiai okokból válnak nehezen kezelhetővé 2039-2042 között:

ekkor az 1974-1977 közt születettek mennek nyugdíjba, ezzel pedig 4 év alatt 680 ezer fővel, vagyis évente 170 ezer emberrel nő a nyugdíjasok száma. Ennek kezelésére – valamint a járulékos, a nyugdíjasok számának növekedésével párhuzamosan az egészségügyi ellátórendszeren keletkező nyomás enyhítésére – még nem lát kezdeményezést a szakértő, ami a fenntarthatóság kritériumának teljesülését is kétségbe vonja.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.