Adómentessé akarják tenni a borravalót, de több akadálya van

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A kormány feltett szándéka, hogy adómentessé tegye a borravalót – erősítette meg rádióinterjújában a miniszterelnök. Orbán Viktor ugyanakkor azt is elismerte, hogy ez jelenleg még nem megvalósítható.

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott pénteki interjújában kifejtette: a kormány szándéka az, hogy a borravaló adómentes legyen, ugyanis ez a gyakorlatban jelenleg akadályokba ütközik – szúrta ki a Pénzcentrum.

Ezek a borravaló adómentességének akadályai

A technikai problémák, illetve a jogszabályi környezet ma akadályozza azt, hogy a borravaló a gyakorlatban is. Ha ez megvalósulna, az érdemi segítséget jelentene a magyar gazdaság húzóágazatát jelentő turizmusnak és vendéglátásnak, amely a GDP mintegy 10 százalékát biztosítja és közvetlen vagy közvetett módon 400 ezer embernek biztosít megélhetést – áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

Az adómentességnek leginkább technikai akadályai vannak
Fotó: Olga Rolenko / Getty Images Hungary

Az adómentes borravaló gyakorlati megvalósulásának jelenleg két alapvető akadálya van. Egyrészt fennáll egy technikai akadály, ugyanis a bankkártyás fizetés esetén a leolvasó banki terminál (POS terminál) nem képes a borravalót szétválasztani a számla egyéb összegétől, és külön gyűjteni a foglalkoztatottak számára.

Másrészt fennáll egy adószabályozási akadály is, hiszen amennyiben a beérkezett borravalóról utólag a munkáltató rendelkezik és az alkalmazottak között szétosztja, úgy az nem adómentes, hanem a béreket terhelő szabályok szerint adó- és járulékköteles. Mindebből következően jelenleg az esetek többségében csak akkor adómentes a borravaló, ha azt a vendégek közvetlenül a pincéreknek, felszolgálóknak adják oda készpénzben.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.