20 százalékkal több adót kell fizetni jövőre ezekre az autókra: így kerülhető el

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Országgyűlés november végén fogadta el azokat az adótörvények módosításával kapcsolatos határozatokat, amelyek alapján a jövő évtől jelentősen nő a cégautókra kivetett adó összege.

A döntés értelmében jövőre átlagosan 20 százalékkal emelkedik a cégautóadó mértéke, 2026-tól pedig több más adónemhez hasonlóan ez is inflációkövetővé válik – emlékeztetett összefoglalójában az Economx. Az adó mértéke a nagy teljesítményű, idősebb modellek esetén a legmagasabb: az összeg a környezetvédelmi besorolástól függően

akár havi 8-16 ezer forinttal is emelkedhet.

Ezekre a járművekre érvényes az adó

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatója szerint cégautóadót azok után a személygépkocsik után kell fizetni, amelyek nem magánszemély tulajdonában állnak, vagy ugyan magánszemély a tulajdonosuk, de azok után költséget, értékcsökkenési leírást számoltak el. Személygépkocsinak pedig az a jármű minősül, amely három vagy négy gumiabronccsal rendelkezik, a vezetővel együtt maximum 8 fő szállítására alkalmas és együttes tömege nem haladja meg a 2500 kg-ot.

A céges autók után jövőre több adót kell fizetni
Fotó: Papajcsik Péter / Index

Az adóalanyiság a tulajdonos személyéhez kapcsolódik. Ha az érintett autót pénzügyi lízingbe adják, akkor az adóalany a lízingbe vevő, kivéve azt az esetet, amikor az illető magánszemély, de a jármű után nincs költségelszámolás.

Bizonyos elektromos autók után nem kell fizetni

Fontos tudni, hogy a környezetkímélő gépkocsik után (tisztán elektromos gépkocsi – 5E környezetvédelmi osztály, illetve nulla emissziós gépkocsi – 5Z) nem kell megfizetni az adót. Bár a 22/2024 (VII.31.) ÉKM rendelet értelmében a plug-in (5P) és a növelt hatótávolságú hibrid gépkocsik (5N) szeptember 1-jével kikerültek ebből a körből, a cégautóadó szabályait meghatározó KöHÉM rendelet a 2015. július 1. szerinti állapotához köti a mentességet, így a fogalomváltozás a cégautóadó szabályaira jelenleg nincs hatással.

Idézőjel ikon

A szabályozás szerint a 2024 vége előtt forgalomba helyezett plug-in hibrid autók járművek 2026 végéig élvezhetik a mentességet.

A 2024. december 31. után forgalomba helyezett plug-in hibridek azonban 2025-től elveszítik cégautóadó-mentességüket. Így az ilyen járművekkel rendelkező cégek csak akkor kerülhetik el az adó megfizetését, ha az új szabályozásnak megfelelő környezetkímélő gépkocsikra váltanak. Azok a hibridek, amelyek nem tölthetőek konnektorról, már jelenleg sem mentesülnek a cégautóadó alól.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.