Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A sikerre még közel sem garancia, ha véletlenül találsz szakembert.
A megvalósítás, a kivitelezés már sokkal több fejtörést okozhat, hiszen legtöbb esetben ilyenkor másokra vagyunk utalva. Más, általában számunkra teljesen ismeretlen emberek hozzáállásán, munkavégzésén, pontosságán és megbízhatóságán fog múlni, hogy olyan eredményt kapunk-e, amilyet megálmodtunk.
Talán azzal nem árulok el nagy titkot, hogy a legtöbb esetben a kivitelezésen csúsznak meg a dolgok. Még a legpontosabb utasítások ellenére is hajlamosak a szakemberek a saját belátásuk szerint csinálni a melót, az eredményeket pedig még legnagyobb ellenségeinknek sem kívánnánk. Először a családom és barátaim körébe, majd a szerkesztőség tagjai közé dobtam be a témát, amivel mintha kinyitottam volna Pandóra szakis sztorijaival teli szelencéjét: végeláthatatlan egymásra licitálás vette kezdetét.
Hiába indul jól, biztos, hogy érnek majd meglepetések
„Megvettük a lakást, több felújításra, átalakításra váró szobával. Egész jól haladtak a dolgok, úgy tűnt, hogy nagyobb bakik nélkül le tudjuk hozni az egész munkát. Egészen addig bizakodó voltam, amíg egyik nap arra mentem haza, hogy a kétmosdós fürdőszobaszekrénynek elfelejtették felrakni a lábait, úgy állították fel. Nem tűnt fel nekik, hogy így még egy nagyon alacsony embernek is kb. a térdéig ér a mosdókagyló. Ráadásul a tükröt is gondosan ehhez igazították...”
„Építkeztünk, új kerítést is terveztünk a telekre, rendeltem is egy gyönyörű kovácsoltvas kaput. Megérkezett a hőn áhított kapu, már csak be kellett tenni a helyére. Mondtam a munkásoknak, hogy meló után a régit nyugodtan vigyék el a MÉH-telepre, majd a legnagyobb nyugalomban hagytam ott őket. Csak délután derült ki, amikor visszamentem, hogy az új kaput vitték el fémhulladéknak.”
„Szintén lakásfelújítás, nagyjából 8 évvel ezelőtt. Reggel megérkezett az akkor közel 1 millió forintos térkád. Térkád, tehát a fürdő közepén állt volna – ha délutánra a kedves munkás emberek be nem csempézik a sarokba.”
„Dunakeszin újítottunk fel egy házat, pár belső falat ki akartunk bontani, de a fafödémet mindenképp meg akartuk tartani. Reggel ráírtam bent a falakra, hogy melyiket bontsák ki az emberek, melyiket ne, mert azok tartják a födémet. Este megyek vissza, borzasztó büszkék magukra a munkások, mesélik is egyből, hogy mennyit dolgoztak ma. Bemegyek és látom, hogy az összes falat kibontották. Csak a szerencsén múlt, hogy nem szakadt a fejükre a tető... és végül persze új födém kellett.”
„Nekünk igazából tök jó arc felújítóink voltak, igaz, eleve úgy terveztem, hogy a szép/gyors/olcsó kombóból valami biztos hibázni fog. A gyorsasággal volt a legtöbb baj, na meg azzal, hogy az egyébként nagyon menő szekrényt úgy építették be, hogy buktuk az azon a falon lévő konnektorokat, és a hálóban összesen 1 darab, igaz, legalább kétlyukas maradt.”
Itt a szaki, hol a szaki?
Nehéz eldönteni, hogy melyik a rosszabb: ha nem úgy végződik a felújítás, ahogy azt elképzeltük, vagy ha be sincs fejezve – még rosszabb esetben el sincs kezdve – a munka. Úgy tűnik ugyanis, hogy nemcsak a munkák végeredményéről alkotott elképzelésben vannak nagy eltérések megrendelő és szakember között, de sok szaki időérzéke is hagy némi kívánnivalót maga után.
„Kőművest kerestünk, amikor egy ismerősöm írt, hogy XY kőműves a téli időszakra kisebb munkákat keres. Éjjel fagy, állnak az építkezések, ezért. Kaptam kontaktot, felhívtam. Felvette. Hogy mikor meg hogy mennyiért, azt most ő nem tudja megmondani, meg kell nézze. Persze, jöjjön. Holnap visszahív, egyeztessünk időpontot, hogy mikor vagyunk mi is otthon, megnézi és megegyezünk egy árban. Oké. Az eredeti »holnap« egészen pontosan január nyolcadikán volt. Most március vége van, de még nem hívott. Egyáltalán. Talán majd holnap...”
„Amikor az első közös lakásunkba beköltöztünk, és előtte felújítottuk, akkor a burkoló a munka befejezése előtt egy nappal eltűnt. Mivel már tényleg csak kb. félnapi munka volt hátra, előző nap kifizettük, és vártuk, hogy befejezze. Már nem emlékszem, hogy mi hiányzott még, de az a fajta munka, ami a szakembernek fél nap, de egy értelmiségi férj spéci szerszámok és szaktudás hiányában nem tudja megcsinálni, még ha hajlamos is az ezermesterkedésre, a lakás viszont kb. használhatatlan tőle, és különben is, ki lett fizetve. Akkor elkezdődött egy telefonálgatás és ígérgetés, aztán a következő fázisban a telefon föl nem vevése. Aztán amikor már teljesen kilátástalan volt a helyzet, és totál idegesek voltunk a tehetetlenségtől, az én újdonsült, jámbor férjem egyik este fogta a telefont, és nem tudom, mi ütött bele és honnan szedte az ötletet és a szöveget, de rámondta L. Péter burkoló üzenetrögzítőjére, hogy
ha nem fejezi be a munkát három napon belül, akkor egyszerűen megvereti.
Ez persze annyira irreális és nevetséges volt (nincs ilyesmivel foglalkozó ismerősünk, és nem is szeretnénk, ha lenne), hogy magunk se vettük komolyan, de láss csodát: L. Péter másnap reggel hétkor remegő hangon telefonált, hogy akkor mikor jöhet befejezni a munkát, és egyébként is az elnézésünket kéri. Volt azóta újabb lakásfelújításunk, de nem mertük megint bevetni a módszert, bármennyire is hatékony.”
„Én lakásvásárlás okozta depresszióval küzdök és függője vagyok a hazugságok nem elviselésének. Az előszerződést 2019 februárjában írtuk alá, amikor mondták, hogy az átadási idő nem május, hanem július lesz. Aztán egy idő után augusztus. Majd szeptember. Nagyobb ugrás, december. Ja, még egy, február. Inkább még egy, július. És a szerződéshez képest plusz 2 lakást rittyentenek a telekre, de amikor a lakás értékének csökkenése végett kompenzációt kérünk, elküldenek. A lakás alapterülete is minimum 0,05 százalékkal kisebb, mint a szerződésben, az utólag épített erkélyek pedig meglepetésként pilléresek lesznek, ami 2 nagy gerendányi kilátást vesz el tőlünk. És az időhúzós horrornak biztosan nem július lesz a vége.”
„Tapasztalatom szerint a lakásfelújítás során mindig feltűnik egy ismerős, akinek van egy olcsó, gyors és precíz szakember ismerőse. Nálunk ez az olcsó, gyors és precíz ismerős drágán, hézagokkal és hullámosan tette le a parkettát, majd köddé vált. Mondanom sem kell, hogy a telefonját többé nem vette fel.”
„Nálunk pár éve egybe lett nyitva a konyha meg a nappali a felsőörsi vityillónkban, a mesterember azt mondta, két hét: kivenni a konyhabútort, felszedni a csempét, megbontani a falat, majd bevakolni és csempézni. Szüleim laikusok, simán rábólintottak a dologra, engem nem igazán érdekelt, akkoriban éppen naponta 2-3 filmet néztem bezárkózva a szobámba, az ideiglenes mirelit pizzán élve tök jól elvoltam. Viszont évekkel később mondtuk egy másik mesterembernek, hogy hát ez így és úgy volt, aki csak nézett, mert szerinte egy ekkora terület szétbarmolása, majd összerakása kb. 3-4 napot vesz igénybe, ha az ember úgy rendesen dolgozik. No, erre aztán jött az infó egy másik ismerőstől, aki szintén a mi mesteremberünkkel dolgoztatott, hogy hát ő úgy tudja, hogy a jóember még a legkisebb piszmogásra is két hetet mond, persze annak megfelelő árakkal, mert nem igazán szeret dolgozni, és inkább jól elhúzza. Aztán vissza is gondoltunk, hogy gyakorta állt le velünk beszélgetni, kérdezősködni, meg gyakorta állt le enni, inni, pihenni, még az is lehet, hogy mikor mindenki suliban, meg munkában volt, ő betette A Gyűrűk Ura-összest, majd a teljes Szomszédok-szériát. Mindenesetre éppen most próbálunk cserélni beltéri ajtókat a nyáron, keresünk mesterembereket, rajta kívül nem igazán találtunk (nem véletlenül nem foglalt), de hát akkor inkább megcsináljuk mi.”
