Most akkor szobahőmérsékleten érdemes tárolni a vajat vagy nem?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha a hűtőben tartod a vajat, akkor megkeményedik, ha viszont egy tárolóedényben a konyhapulton, szobahőmérsékleten hagyod, akkor kenhető marad. De vajon így nem lesz baja?

Rendkívül magas zsírtartalma miatt a vaj egyedülálló a tejtermékek között. Míg a teljes tej valamivel több mint 3 százalék, a tejszín pedig 40 százalék zsírt tartalmaz, addig a vaj esetében minimum 80 százalékról beszélhetünk. Ez a magas zsírtartalom teszi a vajat olyan sűrűvé és kenhetővé. Legalábbis, ha nem a hűtőben tárolod, mert ott hamar megkeményedik, ezért megpuhításához különféle praktikákhoz kell folyamodnod. Vannak, akik a vajat ezért szobahőmérsékleten tartják, hiszen így a főzéshez és a kenéshez is ideális állagú marad.

Nem annyira romlandó

A magas zsírtartalom és az alacsony víztartalom kombinációja miatt a vajban kevésbé tudnak elszaporodni a baktériumok, mint más tejtermékben – írja a Healthline. Ez különösen igaz abban az esetben, ha sózott terméket veszel, hiszen a víztartalom így még kisebb, ami kedvezőtlen körülményeket teremt a baktériumok számára.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal (FDA) szerint miközben a legtöbb baktériumfajta képes életben maradni a sózatlan vajban, addig a sós változatban mindössze egyetlenegy. Amikor egy tanulmány során a kutatók többféle baktériumot adtak a vajhoz, hogy megvizsgálják, miként hat eltarthatóságára, érdekes eredmény született. Három hét elteltével a baktériumok száma jelentősebb alacsonyabb volt a hozzáadott mennyiséghez képest, ami azt mutatja, hogy a vaj mint közeg nem kedvez a mikroorganizmusok elszaporodásának.

A sózott vajnál éppen ezért szobahőmérsékleten is csekély a bakteriális szennyeződés esélye. Ugyanez érvényes a pasztörizált, vagyis a hőkezelésen átesett termékekre is.

A sózott vaj szobahőmérsékleten is tárolható
Fotó: Mitshu / Getty Images Hungary

De könnyen avasodik

Bár a vajnál kisebb a baktériumok elszaporodásának kockázata, magas zsírtartalmából fakadóan érzékenyebb az avasodásra. Amikor egy zsír romlásnak indul, annak szerencsére jól látható jelei vannak, hiszen megváltozik a szaga és el is színeződhet.

A zsírok az oxidációnak nevezett folyamat során avasodnak vagy romlanak meg, ami megváltoztatja molekulaszerkezetüket, miközben potenciálisan káros vegyületeket szabadít fel. Az avas zsírokból készült ételnek ráadásul az íze is kellemetlen irányt vehet.

A hő, a fény és az oxigénnek való kitettség mind felgyorsíthatja a folyamatot.

Mire azonban az oxidáció kifejti negatív hatását, az néhány héttől kezdve akár egy évig is eltarthat, a vaj előállítási és tárolási módjától függően.

A hűtőben tovább friss marad

A sózatlan, nyers és pasztörizálatlan vajakat célszerű a hűtőben tartani, hogy minimalizálható legyen a baktériumok elszaporodásának kockázata. A sózott vajat viszont nem muszáj hűtve tárolni, hiszen a kockázat ebben az esetben jóval alacsonyabb. Kutatások kimutatták, hogy a vaj eltarthatósága gyakran hónapokban mérhető, még szobahőmérsékleten is. A hűtőben ugyanakkor tovább friss marad, és itt lelassul az oxidációs folyamat is, ami az avasodást okozza.

Hidegen nehezen kenhető
Fotó: 8vFanI / Getty Images Hungary

Az aranyszabály ezért az, hogy a frissesség megőrzéséhez a vaj csak rövid ideig legyen szobahőmérsékleten. Ha otthonod hőmérséklete 21–25 Celsius-foknál magasabb, akkor megint csak a hűtő a nyerő megoldás. Amennyiben pedig több vajad van annál, mint amennyit a közeljövőben fel tudsz használni, érdemes lehet lefagyasztanod, mivel a mélyhűtőben akár egy évig is elállhat.

Tippek a szobahőmérsékleten való tároláshoz

Itt van pár tipp, ami segíthet elérni, hogy a vaj szobahőmérsékleten tárolva is minél tovább friss maradjon:

  • Mindig csak egy kevés vajat tarts a konyhapulton, a többit pedig tedd el a hűtőbe vagy a mélyhűtőbe.
  • Tárold egy légmentes zárható dobozban, ami nem engedi át a fényt.
  • Tartsd távol a sütőtől és más hőforrásoktól.
  • Csak akkor tárold a hűtőn kívül, ha a szobahőmérséklet 21–25 fok alatt marad.

Összefoglalva tehát, ha a vajat a hűtőben tárolod, akkor maximalizálhatod a frissességét, míg a pulton hagyva szavatolhatod, hogy puha és kenhető maradjon, ami megkönnyíti azonnali felhasználását. Általánosságban elmondható, hogy a sózott vajat nem kell a hűtőbe tenni, mindaddig, amíg a fénytől, hőforrásoktól és levegőtől elzárva tárolod. Ha azonban néhány napon belül nem használod fel, akkor frissességének megőrzéséhez érdemes a hűtőszekrényben vagy a fagyasztóban tárolnod. A sótlan vagy nyers vajat ezzel szemben ajánlott eleve a hűtőben tartani.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.