Ez a legdrágább tűzifa idén, de nem biztos, hogy a legjobb is

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az egyes fák fűtőértéke és ezzel együtt az ára is jelentősen eltérhet egymástól – figyelmeztet a Nébih.

Ha tűzifával fűtesz, a vásárlásnál érdemes különösen körültekintően eljárnod. A faanyag ára mellett fontos szempont lehet, hogy milyen az adott fafajta fűtőértéke, illetve nagyon oda kell figyelni a nedvességtartalmára is. A nedves fa ugyanis rosszul ég, vagyis nem ad elegendő meleget, ráadásul egyúttal környezetkárosító, és veszélyes is lehet.

Mennyibe kerül idén a tűzifa?

Mocz András, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének elnöke szerint a tűzifa árszintje nem változott számottevően a tavalyi évhez képest, sőt bizonyos esetekben még csökkent is.

A drágább fáknak általában magasabb a fűtőértékük, de ügyelni kell a nedvességtartalmukra
Fotó: art159 / Getty Images Hungary

Idén a meghatározó kemény tűzifák, így az akác, a tölgy, a gyertyán, a cser és a kőris nettó 30 ezer forint körüli áron mozognak köbméterenként, míg az akác itt-ott kicsit drágább. Tüzelési célra használhatók még a lágy fák is, mint a nyár, a nyír és az éger.

Ezek olcsóbbak, 20-22 ezer forint köbméterük, viszont csekélyebb is a fűtőértékük.

Mennyire számít a fafajta?

Ahogy a fentiekből kiderül, nagyon is! A Nébih tájékoztatása szerint a lágylombos és fenyő fafajok fűtőértéke valóban alacsonyabb. Éppen ezért nagyobb tárolóhelyre lesz szükséged, és többször kell a tűzre tenned, ha ilyenekkel fűtesz. A bükknek ezzel szemben kiváló a fűtőértéke, vékony a kérge és kevés a hamuja, de ha nem teljesen száraz, könnyen gombásodik, és befülled a tárolás ideje alatt.

A tölgynek jó az illata, a csernek szép a lángja, magas a fűtőértéke, akárcsak a gyertyánnak, amit viszont nehezebb hasítani.

Érdemes még kiemelni az akácot, amely nyers, nedvesebb állapotában is jól ég (a frissen kitermelt akácfa mindössze 35-45 százalék nedvességet tartalmaz), ezért is közkedvelt tűzifa. Elmondható róla, hogy jól és könnyen hasad, vastag kérge pedig a száradáskor leválik róla, ami piszkol, de kiváló gyújtós válhat belőle.

Milyen az ideális nedvességtartalom?

A frissen kivágott fa víztartalma meglehetősen magas, ezért érdemes már tavasszal, vagy még jobb előző nyáron megvásárolni az őszi vagy a következő évi tüzelőt, hogy legyen ideje kiszáradni. Hasonló okokból javasolt minél előbb feldarabolni és hasogatni a fát, majd azt jól szellőző, de fedett helyen tárolni, hiszen megszáradva növekszik a fűtőértéke.

Egy nedvességmérő segítségével könnyedén ellenőrizheted, hogy kellően száraz-e fa
Fotó: Mark Hochleitner / Getty Images Hungary

A tüzeléshez szükséges légszáraz állapotot a fa csak a kivágásától számított legalább 8-10 hónap után éri el – feltéve, hogy helyesen van tárolva.

Az ideális, légszáraz tűzifa nedvességtartalma 20 százalék alatt van.

A nedves tűzifa nemcsak nagyobb mennyiség eltüzelését igényli, hanem rengeteg korom képződésével jár, ami finom szállópor formájában súlyos környezetterhelést okoz, miközben észrevétlenül mérgezheti a családot.

Emellett számolni kell azzal is, hogy a nedves fa a képződő kátrány miatt a fűtőteret és a kéményt is beszennyezheti, károsíthatja. Ha ez sem győz meg, hogy ne próbálkozz vele, gondolj arra, hogy száraz fával fűtve akár 30 százalékot is spórolhatsz.

Mire kell még figyelni a vásárlásnál?

Ha teheted, inkább köbméterben mérve, térfogatra vedd a tüzelőt – tanácsolja a Nébih. Így könnyebben ellenőrizhető a mennyisége, és a fa víztartalma sem befolyásolhatja azt.

Amennyiben tömegre veszed a tűzifát, figyelj oda arra is, hogy hitelesítve legyen a mérleg, és csak olyan számlaképes értékesítőtől vásárolj, aki a termékre vonatkozó adatokkal ellátott szállítójegyet és tűzifavásárlási tájékoztatót is biztosít.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.