Rosszul mosod a törölköződ

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem tudod, hogy milyen gyakran kéne kimosni a törölközőket, illetve problémás-e, ha a ruhákkal, konyharuhákkal együtt kerülnek a mosógépbe? Segítünk, hogy legközelebb biztosan jól csináld.

Minden percben körülbelül 30-40 ezer elhalt hámsejtet veszítünk el, amelyek a törölköző nedves felületére kerülve kitűnő táptalajt jelentenek a baktériumok, vírusok és gombák számára. Ez nemcsak abból a szempontból problémás, hogy a törölközők büdösek lesznek. A nagyobbik gond, hogy az mikroorganizmusok elszaporodása miatt fokozódhat egyes bőrbetegségek és fertőzések terjedésének kockázata, illetve súlyosbíthatja a pattanásokat és az ekcémát is. Ezért is fontos, hogy ne vedd félvállról a törölközők mosását.

Milyen gyakran kell a törölközőket kimosni?

A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy a káros mikroorganizmusok megfékezéséhez a törölközőket már 3-5 használat után érdemes kimosni, vagy legkésőbb akkor, amikor kezd szaguk lenni – írja a Lifehacker. Azért akadnak kivételek is. Ilyenek például az edzés során átizzadt és különféle testnedvekkel érintkező törölközők, amelyek azonnali tisztításra szorulnak. Ha a törölköző nem szárad meg két használat között, akkor szintén ajánlott kimosni (a legjobb, ha hagyod a levegőn megszáradni, mielőtt a szennyestartóba dobnád). Ami a mosás hőfokát illeti, az legalább 40, de még inkább 60 Celsius-fok legyen, ha azt akarod, hogy a baktériumok, vírusok elpusztuljanak.

Kimoshatom őket a ruhákkal együtt?

Ha alacsonyabb hőfokon mosol, akkor fennáll a veszélye, hogy a törölközőkön lévő baktériumok a ruhákra kerülnek. Higiéniai szempontból tehát előnyösebb, ha mindkettőt külön mosod. Emellett a megoldás mellett szól az is, hogy a törölközők rengeteg szöszt hagynak maguk után, a frottírból készült darabok pedig megnövelhetik a ruhák szárítási idejét is.

Ha azt akarod, hogy a törülközők puhák maradjanak, mosásukhoz ne használj öblítőt, az ugyanis bevonatot képez a felületükön, és a nedvszívó képességüket is rontja 
Fotó: PeopleImages / Getty Images Hungary

És a lepedőkkel?

Ettől szintén érdemes tartózkodni. Miközben a törölközők nehezebb, vastagabb és strapabíróbb anyagból készülnek, addig a lepedők vékony pamutból vagy pamut és poliészter keverékéből, ami azt jelenti, hogy másféle mosási és szárítási (az előbbiek száradási ideje akár a duplája is lehet) programot igényelnek. Ráadásul a törölközők gyakran belecsavarodnak a gumis lepedőkbe, ami ronthatja a mosás hatékonyságát.

Akkor a konyharuhákkal együtt sem?

Bizonyára már te sejted a választ: jobb, ha nem! A konyharuhák a piszkos konyhapulttól kezdve a húslén át a padlóig egy sor szennyezett felülettel érintkezhetnek, így nem szerencsés őket a törölközőkkel együtt mosni. Már csak azért sem, mert a kutatók az E. coli és az Staphylococcus aureus baktériumokat is kimutatták belőlük, amelyek ételmérgezést okozhatnak, így valószínűleg te sem szeretnéd a törölközők közvetítésével az arcodba dörzsölni őket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.