Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A böngészőlapok gyűjtögetése azt az illúziót kelti bennünk, hogy képesek vagyunk több dolgot is szimultán kézben tartani és hatékonyan dolgozni, noha épp az ellenkezőjét érjük el vele. Ha észrevetted már magadon, hogy furcsamód érzelmileg kötődsz az értesítéseket jelző vagy nehezen felkutatott lapfülekhez, ez a cikk neked szól.
Valld be őszintén, mi jellemez inkább, a böngészőfül-gyűjtögetés vagy a lapfül-minimalizálás? Ha most is egyetlen böngészőfül van nyitva a cikkünk miatt, akkor gratulálunk, abba is hagyhatod az olvasást, valószínűleg semmi újat nem tudunk már mondani. Ez inkább a többieknek szól, akik meg vannak győződve arról, hogy zökkenőmentesen tudnak cikázni a weboldalak és online feladataik között, fókuszvesztés nélkül.
Egy böngészőfül vs. több böngészőfül
Rebecca Ruiz, a Mashable újságírója kezdett el azzal kísérletezni, hogy bevezeti életében az egyböngészőfül-szabályt. Élményeit megvitatta a fókuszvesztés legújabb szakértőjével, Johann Harival, akinek nemrégiben jelent meg Stolen Focus (Elrabolt fókusz) című kötete.
Ruiz új szabálya egybevág a viselkedéstudományban ismert „előre elköteleződés” mechanizmusával, amit legtöbbször talán Odüsszeusz példáján szoktak bemutatni. Odüsszeusz tisztában volt azzal, hogy a szirének csábító énekének nem tud majd ellenállni, ezért a szirének szigete felé közeledve legénysége fülét viasszal tömette be, magát pedig az árbóchoz kötöztette.
„Ez leginkább arról szól, hogy tisztában vagyunk-e a saját erősségeinkkel és korlátainkkal” – magyarázza Hari. „Az ember koncentrációs képessége csodálatra méltó, de bizonyos jellegű környezetben ez a képesség nem tud kiteljesedni. Modern világunk például nagyon mély szinteken aknázza ezt alá.”
Az elmélyült figyelmet igénylő munka mellett megjelent ugyanis a produktivitást hajszoló multitaskingmítosz. Ez a többfeladatos munkavégzés, bármennyire is képesnek látjuk magunkat rá, jelenleg sajnos még nem az elménk alapműködése.
Kutatások bizonyítják, hogy az emberek egyszerre csak egy vagy két dologra tudnak összpontosítani. Amit rendszerint multitaskingnak hívunk, az valójában csak feladatváltás.
A digitális technológia elhiteti velünk, hogy ez a cikázás az online térben teljesen áramvonalasan történik, de a kutatások szerint jelentős idővesztéssel jár, mire egy megszakítás vagy figyelemelterelés után visszanyerjük a fókuszt.
A közösségi média többek között ezen pszichológiai tényre építi a működési elvét, épített algoritmusaik célja elterelni és fogva tartani a figyelmünket az eleve egymással versengő szakmai és magánéleti törekvéseinkről. A böngészőfülek gyűjtögetése pedig ezt a kultúrát tükrözi vissza, jólszervezettség és jólértesültség illúziójába csomagolt hatékonyságot ígérve.
Flow a munkavégzésben
Amit ebben a sok figyelemelterelésben elveszítünk, az a flow felbecsülhetetlen értékű élménye, a mély, kitartó figyelem egy formája, amelyet Hari úgy jellemez: „amikor az ego és az idő eltűnik”. A flow-élmény a mély gondolkodásról, a problémamegoldásról és a célok eléréséről szól. Enélkül „önmagunk béta-verziójává válunk” – teszi hozzá az író.
Soha senki nem jutott még flow-állapotba a böngészőfülek közötti váltogatással.
Egyetlen lapfülön dolgozni tehát nemcsak annak a módja, hogy visszanyerjük a fókuszt, hanem annak is, hogy visszaszerezzük a személyes hatáskörünket egy olyan világban, ahol gyakran érezzük kiszolgáltatva magunkat a technológiai rendszereknek.
Hogyan tesznek tönkre minket a tornyosuló böngészőfülek
Joseph Chee Chang, a Carnegie Mellon Egyetem egykori kutatója azt vizsgálta, miért válik a böngészőfülek kezelése érzelmileg megterhelővé. Egy sor interjú és felmérés után ő és szerzőtársai tavaly publikált tanulmányukban a következő megállapításra jutottak:
Az emberek kényszeresen viselkedve zárják be csoportosan, illetve tartják nyitva a böngészőfüleket.
Egy, személyenként változó, de még kezelhető számú böngészőlappal a kutatásban részt vevők „teljes kontroll érzésével felvértezve, hatékonynak” érezték a munkavégzést. Amikor azonban a böngészőlapok száma meghaladta a kritikus pontot, olyan érzelmeket éreztek, mint a szégyen és a stressz, és a nehezen összegyűjtött lapok bezárásával kellemetlen érzés tört rájuk. 103 résztvevőnél a nyolc nyitott fülnél több esetében jelentek meg ezek a negatív érzések.
Chang és kollégái a többfüles böngészést egy digitális munkaterülethez hasonlították. A kutatók azt derítették ki, hogy sokan azért küzdöttek a fülek bezárásával, mert aggódtak, hogy lemaradnak bizonyos értékes információról vagy lehetőségről.
Mások pusztán azért hagyták nyitva a lapokat, mert nem voltak biztosak abban, hogy képesek lesznek újra megtalálni a linkeket, különösen a kollégák által csoportos projektek és együttműködések során megosztott tartalmak esetében. Néhányan úgy érezték, hogy a nyitott lapok olyan „elsüllyedt” költséget jelentenek, amelyet nem voltak hajlandóak feláldozni a kevésbé kaotikus böngészőablakért cserébe.
„Hogyan segíthetünk az embereknek megbirkózni azzal a ténnyel, hogy soha nem fogják tudni feldolgozni az összes információt, amit szeretnének?”
Kutatásai alapján Chang úgy véli, hogy sokan tisztában vagyunk azzal, hogy a fogyasztani kívánt információmennyiség és az ezeken a böngészőfüleken lévő tartalom tényleges feldolgozására való képességünk között hatalmas szakadék tátong. Ennek ellenére képtelenek vagyunk bezárni őket. Ebben a tekintetben a lapkezelés arról szól, hogy felismerjük és elfogadjuk, hogy sokkal több tudás van az interneten, mint amennyit valaha is képesek leszünk értelmesen feldolgozni.
A jövő böngészői
Chang szkeptikus azt illetően, hogy egyetlen böngészőablakban hatékonyan tudunk dolgozni, főként azért, mert sok feladatunk mikrodöntéseket igényel, és ezért követi az egyik lapnyitás a másikat. Tanácsa inkább az, hogy amint végeztünk egy részfeladattal, annak a lapját zárjuk is be, illetve vegyük észre magunkat, ha már teljesen eltávolodtunk a feladattól.
Chang, aki egyébként jelenleg az Allen Institute mesterségesintelligencia-kutatója, úgy véli, hogy mindezen problémáktól megszabadít majd minket, ha feladatmenedzser funkcióval látják el a böngészőket. Ez azt jelenti, hogy az eszköz segít a felhasználóknak rangsorolni az információk fontosságát.
Azaz ahelyett, hogy mi megtanulnánk okosan használni eszközeinket, inkább megtanítjuk az eszközt helyettünk okosan gondolkozni. Bravó! Ettől függetlenül a pillanatban való teljes jelenlét gyakorlása vitathatatlanul korunk egyik legfontosabb képessége, bármilyen hétköznapinak is tűnik.
Figyelmünk visszaszerzése
Johann Hari merész megoldásokat javasol a figyelmünk visszaszerzésére. Támogatja a négynapos munkahét bevezetését, és annak az üzleti modellnek a betiltását, amely lehetővé teszi a technológiai cégek számára, hogy nyereségüket attól tegyék függővé, ahány percet töltünk a platformjukon.
Rendszerszintű megoldásokra van szükségünk, az bizonyos. De már most is kézzelfogható közelségbe kerülhet a megoldás, ha a saját kezünkbe vesszük az irányítást. Ha kipróbáljuk az egy böngészőfüles szabályt, felülkerekedünk magunkon, és végigolvasunk egy hosszú cikket is akár, egyszerre csak egy feladattal foglalatoskodunk, nem reagálunk azonnal az értesítésekre, sőt, nem is ellenőrizgetjük folyton, kicsit elengedjük a közösségi média zaját, inkább arra koncentrálunk, ami akkor és ott, a jelenünkben történik. Továbbá megengedjük magunknak, hogy ne féljünk attól, mennyi mindent nem tudunk még, és mennyi mindenről maradunk le.
