Téli ruhadarab teheti veszélyessé az autózást

Olvasási idő kb. 2 perc

Ha vastag télikabátban vezeted az autót, és gyermekedet sem vetkőzteted le, mielőtt beültetnéd a gyerekülésbe, mindketten súlyosan megsérülhettek, ha baleset történik.

Aki télikabátban ül az autóba, az nemcsak a kormányt tudja nehezebben kezelni, hanem a biztonságát is komolyan veszélyezteti, mivel a biztonsági öv így nem tud megfelelően illeszkedni a testhez. Hogy ez mennyire veszélyes lehet, azt a Német Autóklub egy törésteszttel bizonyította.

Ez történhet, ha télikabátban autózol

A szimuláció keretében bábuk segítségével ellenőrizték, mi történhet az emberrel egy baleset során, ha vastagon beöltözve ül be az autóba. A szakemberek egy téli ruhát viselő felnőtt és egy gyerek babát szíjaztak be az ülésbe, illetve a gyerekülésbe, majd 16 kilométer/órás sebességgel megállították az autót (ami megfelel egy hátulról történő ütközés körülményeinek a városi forgalomban).

Súlyos sérülés lehet a vége, ha télikabátban vezetsz
Fotó: Grace Cary / Getty Images Hungary

A kísérlet szemléletes eredményt hozott: a keresztirányú heveder mind a felnőtt, mind a gyermek gyomrába mélyen belevágott.

Ez súlyos sérüléseket okozhat a lágyszövetekben, például a belekben, a májban vagy a lépben, és akár belső vérzéssel is járhat.

Ahhoz, hogy bajod essen a télikabát miatt, nem is feltétlenül kell balesetet szenvedned. Viselése már a vészfékezéskor is kisebb sérülésekhez vezethet.

A ruházati kiegészítők is kockázatot jelentenek

A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy nemcsak a vastag kabátok hordozhatnak biztonsági kockázatot, hanem a téli ruházati kiegészítők is. A sapkák például ronthatják a láthatóságot,

a bélelt kesztyűk pedig nem biztosítanak kellően szilárd fogást a kormányon.

Nem szerencsés a vastag téli csizma viselése sem, mert ez megnehezítheti a precíz gáz- és fékhasználatot. Bár nincsenek olyan előírások, amelyek megszabnák, milyen lábbeli kell a vezetéshez, egy kiélezett közlekedési szituációban sok múlhat rajta – akárcsak az ülés helyzetének helyes beállításán.

A gyerekről is le kell venni a kabátot
Fotó: dtephoto / Getty Images Hungary

Így lehet biztonságosabb a téli autózás

A szakértők azt javasolják, hogy ha nem is veszed le a kabátodat, legalább húzd le a cipzárját, és nyisd szét, mielőtt elindulnál. Ha pedig a gyerek fázna, inkább gondosan takard be egy takaróval. Itt van néhány tipp, ami segíthet a nagy hidegbengyorsabban felmelegíteni az autót:

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.