9 dolog, amivel autódat a télre felkészítheted – veszélyes, ha a második kimarad

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Még a kemény hideg beállta előtt érdemes az autónkat felkészíteni a havas, fagyos, csúszós útviszonyokra. A téli időjárás miatt ugyanis teljesen más karbantartást igényelnek a gépjárművek annak érdekében, hogy akár egy rövidebb útra indulva is biztonságosan autózhassunk.

Bár a téli abroncsok valóban elengedhetetlenül fontosak amiatt, hogy manőverezés közben a jeges útról ne csússzunk le, a veszélyhelyzetek elkerülése érdekében azonban ennél jóval körültekintőbben kell eljárnunk. Az autó téli felkészítését semmiképpen ne hagyjuk az utolsó pillanatra! Ha nincs időnk vagy lehetőségünk arra, hogy megtegyük a megfelelő óvintézkedéseket, akkor is legyünk előrelátóak, és kérjük szakember segítségét. Hogy mi minden történne egy téli felkészítés során az autónkkal egy szervizben, arról Kerek József szervízvezetőt kérdeztük.

Téli gumi: ne várjuk meg vele az első havazást

Érdemes még az első havas nap előtt lecserélni a nyárigumi-garnitúrát, ugyanis a meleg évszakra tervezett abroncsokkal hóban közlekedni balesetveszélyes. Ha napközben 7 °C alá süllyed a hőmérséklet, a nyári gumikat mindenképpen télire kell cseréni, mert ekkor a reggeli órákban a hidakon, a felüljárókon vagy esős időben akár már jegesedés lehet az utakon. 

A téligumi-használattal ne várjuk meg, míg jégpáncéllá változik az út
Fotó: rbkomar / Getty Images Hungary

Ami az abroncsok minőségét illeti, fontos, hogy a minimális bordamélység legalább 4 milliméter legyen, ennél kevesebb balesetveszélyes lehet.

Fagyálló: így nem fagy szét az autó motorja

Bár az autókban lévő hűtőfolyadék gyárilag fagyálló, megeshet, hogy gyors segítségképpen egy nyáron elvégzett utántöltéskor desztillált víz került a rendszerbe. Ha ez marad az autóban, akkor jelentősen csökken a hűtőközeg faggyal szembeni ellenállósága, és akár az is megtörténhet, hogy egy igazán fagyos éjszaka alatt szétfagy az autó motorja. 

Különösen fontos a hűtőfolyadék minőségének és mennyiségének ellenőrzése akkor, ha a gépjárművet nyáron vásároltuk meg.

A biztonság érdekében a fagyálló hűtőfolyadékot szerelőnél vagy benzinkúton ellenőriztessük le még a hideg beállta előtt.

Téli ablakmosó folyadék: ebből is speciális kell

Fontos, hogy hideg időben csak és kizárólag fagytűrő szélvédőmosó-folyadék kerüljön a rendszerbe, mert a megfagyó nyári ablakmosó folyadék vagy a csapvíz szétrepesztheti az ablakmosó szivattyúját és a tartályt. Fontos, hogy a téli szélvédőmosó betöltése után azonnal nyomjuk keresztül a rendszeren a speciális folyadékot, hogy elkerüljük a fagyás miatt bekövetkező rongálódást. 

Hideg időben mindig csak téli ablakmosót tegyünk az autóba
Fotó: SimpleImages / Getty Images Hungary

Waxos mosás: megóvja a karosszériát

Nemcsak esztétikai szempontból, hanem a karosszéria védelme érdekében is fontos, hogy télen rendszeresen, legalább hetente egyszer megmossuk az autónkat. A híg, sós, latyakos kosszal borított autón, a téli utakon összeszedett szennyeződés, ha lassan is, de biztosan elkezd kölcsönhatásba lépni a lakkréteggel, majd a festékkel, és gyorsabb lesz a korrózió. Ilyenkor nem elég csak a gőzborotvás, nagy nyomású vizes, vagy a legkevésbé fagyásveszélyes forró vízgőzzel való tisztítás, a só okozta felmaródás ellen érdemes valódi viasszal fényt adni a festéknek. 

Hetente legalább egyszer télen is mossuk le az autót
Fotó: ZimaNady_klgd / Getty Images Hungary

A waxréteg védi az autófestéket a téli időjárással szemben.

Lámpák: látni és látszódni is fontos

Bár minden elindulás előtt ellenőriznünk kellene, hogy jól láthatóak leszünk útközben, télen, amikor korábban sötétedik, ennek különös jelentősége van. Mindemellett a fényszórók beállítása is nagyon fontos, hogy valóban jól lássuk magunk előtt az utat. Ha szükséges, cseréljük vagy cseréltessük ki az izzókat, mert a kiégett izzók kifejezetten balesetveszélyesek lehetnek. 

A biztonságos közlekedés egyik alapja, hogy mi is jól láthatóak legyünk, és bennünket is jól lássanak
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Ne feledkezzünk meg a ködlámpákról sem, mert az őszi és a téli párás, ködös időszakban különösen jó szolgálatot tesznek. 

Ablaktörlőlapátok: jobb, ha ezeket is kicseréled

Nemcsak a megfelelő ablakmosó folyadékról kell gondoskodnunk télen, hanem nagyon fontos, hogy ellenőrizzük az ablaktörlő lapátok állapotát is. Ha ezek kopottak, töredezettek vagy egyéb módon sérültek, érdemes lecserélni, hogy menet közben ne okozzon gondot a megfelelő kilátás.

Csak a jó állapotban lévő ablaktörlő lapát birkózik meg a hóval és a faggyal
Fotó: Loop Images / Getty Images Hungary

Pollenszűrő: a párát is összeszedi

A tiszta pollenszűrő nemcsak azért hasznos, mert kevesebb por és pollen jut az utastérbe, hanem azért is, mert nem blokkolja a szellőzőrendszert, ami télen nemcsak a fűtésről, hanem a párátlanításról is gondoskodik. Az eltömődött pollenszűrő csökkenti a gépjármű párátlanító képességét, ami korlátozza a megfelelő kilátást vezetés közben. 

A szakember javaslata szerint évente ajánlott pollenszűrőt cserélni, és érdemes ezt a tél beállta előtti hetekre időzíteni.

Akkumulátor ellenőrzése

Gyakran előfordul, hogy egy autó nem indul a nagy hidegben, aminek a legtöbbször az akkumulátor nem megfelelő állapota az oka. Azért, hogy ne induljon kellemetlen meglepetéssel a reggel egy igazán fagyos éjszaka után, javasolt még a tél beállta előtt műszeres ellenőrzésre szakszervizekbe vinni az autót: itt a megfelelő eszközökkel meg tudják mérni az akkumulátor teljesítményét, ami a hideg évszakokban akár a felére is csökkenhet.

+ 1 ötlet: Véletlenül se dobd ki a cipősdobozban lévő páraösszeszedő tasakokat

A cipősdobozban lévő páraösszeszedő tasakok télen az autóban is jó szolgálatot tesznek
Fotó: Douglas Sacha / Getty Images Hungary

A cipők, ruhák mellé csomagolt, vagy az újonnan vásárolt táskákba rejtett páraösszeszedő tasakok télen az autóban is jó szolgálatot tehetnek. Ha egy textil- vagy tüllzsákba, vagy akár egy gyerekzokniba összegyűjtjük a papírzacskóban lévő szilikongél golyókat, és azt az autóban tartjuk,  megakadályozhatjuk, hogy a kinti csapadék miatt bepárásodjon a gépjármű szélvédője és ablaka.

Meg fogsz lepődni, melyik az autó legkoszosabb felülete. Itt hemzseg a legtöbb baktérium!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!