„Ne hívj kedveskémnek, te hülye...” – Telefonos csalók ellen fejlesztettek ki MI-nagymamát

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A különféle csalások évről évre egyre nagyobb problémát jelentenek. Egy brit telekommunikációs cég most remek megoldást fejlesztett ki a telefonos átverések ellen: mesterséges intelligenciával tartják minél hosszabb ideig vonalban a bűnözőket.

Az elmúlt években folyamatosan emelkedik az online és egyéb csalások során ellopott pénz mennyisége Magyarországon és a világ más országaiban is. Hazánkban például 2023 és 2024 nyara között összesen 44,5 milliárd forintot tulajdonítottak el bűnözők különféle, elsősorban banki átverésekkel. Az Amerikai Egyesült Államokban tavaly rekordot döntött a fogyasztóktól kicsalt pénzmennyiség: 10 milliárd dollárral rövidítették meg 12 hónap alatt a tengerentúlon az embereket. Nagy-Britanniában sem sokkal jobb a helyzet: egy nemrég végzett felmérés szerint a 75 évnél idősebbek több mint kétharmadát legalább egyszer (40 százalékukat többször is) megpróbálták átverni az elmúlt hat hónapban. 

A megoldás: MI-nagymama

A csalások elleni küzdelem meglehetősen kilátástalannak tűnhet, hiszen a bűnözők módszerei folyamatosan változnak és fejlődnek. Ez igazi versenyfutásra kényszeríti a hatóságokat és vállalatokat. Egy brit telekommunikációs cég, a Virgin Media O2 most egészen újszerű megközelítéssel a csalók saját módszerét fordítja ellenük. Olyan mesterséges intelligenciát (MI) alkottak, amelynek egyetlen célja, hogy minél tovább a vonalban tartsa a bűnözőket, így vesztegetve idejüket. A módszer mögött egyszerű elképzelés húzódik meg:

Idézőjel ikon

amíg Daisyvel, az MI-nagymamával beszélgetnek a csalók, addig sem tudnak valódi embereket átverni.

A ChatGPT-hez hasonló nagy nyelvi modell használatával Daisy hosszú, „leállíthatatlan” monológokba kezd. A feltett kérdésekre kitérő feleleteket ad, ám roppant szívesen beszél a horgolás iránti szenvedélyéről, nem létező macskájáról, Fluffyról, valamint végeláthatatlanul képes mesélni sosem volt családtagjai kitalált történeteit. Olykor hamis személyes és banki adatokat is elárul a bűnözőknek.

Kiborítja a csalókat

A mesterséges intelligencia három részből áll: a csalók által mondottakat először beszédből szöveggé alakítja, majd megalkotja a választ. Végül az így keletkezett szöveget visszaalakítja beszéddé, amelyet egy idős asszony hangján szólaltat meg. Mindezt szinte valós időben, másodpercek alatt végzi el, így a bűnözőkben föl sem merül, hogy nem valós személlyel társalognak.

Daisyt valódi, csalók által indított telefonhívásokkal tanították be. Mikor készen állt, az MI-hez kapcsolt telefonszámokat hozzáadták bűnözők által használt adatbázisokhoz, így, ha a csalók ezeket a számokat hívják, Daisy veszi föl a telefont. A brit fogyasztók úgy tudják használni az MI-t, hogy egy megadott telefonszámra irányítják a rosszindulatúnak gondolt hívásokat.

Az első tapasztalatok bizakodásra adnak okot: ahogy a fenti videóból is kiderült, Daisy rendkívül hatékonyan vesztegeti a csalók idejét,

akik sokszor el is veszítik türelmüket. „Ne hívj kedveskémnek, te hülye ****” – csattant föl egyikük 40 percnyi beszélgetés után. „Értem, kedveském” – válaszolta Daisy.

Érzelmes üzeneteket küld az MI – csak akkor kér pénzt, amikor már kiépült a bizalom
Fotó: Frank Brennan / Getty Images Hungary

Így használják a csalók az MI-t

Sajnos a mesterséges intelligencia nemcsak a csalás elleni küzdelemben lehet hatékony eszköz, hanem a bűnözők is sok mindenre tudják használni. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy mik a leggyakoribb rosszindulatú felhasználási lehetőségei. Megkönnyíti például a csalók munkáját a romantikus átverések esetében. Segítségével könnyen, a nyelvi korlátok leküzdésével küldhetnek olyan üzeneteket, amelyek hatására az áldozat elhiszi: valódi érzelmi kapcsolatról és érdeklődésről van szó. Bizonyos esetekben arra is felhasználják az MI-t, hogy élő videóhívás során másnak a bőrébe bújjanak: ez a deepfake. Ilyenkor teljesen ellopják valakinek a személyazonosságát, hogy így csaljanak ki pénzt – minden jel szerint úgy tűnhet, hogy egy rokonunktól vagy akár egy hírességtől érkezett hívásunk vagy videóüzenetünk: az ő hangját halljuk, az ő arcát látjuk.

Egy egészen hátborzongató esetben például egy családdal elhitették: gyereküket elrabolták, és csak váltságdíj ellenében bocsátják szabadon. Az egyik szülő még beszélt is telefonon a „gyerekkel”, mielőtt elutalták a kért összeget.

A technológiai fejlődés hatására egyre kevesebb és apróbb jel árulja már csak el az ilyen csalásokat. Természetesen a közösségi média sem maradhat ki az MI rosszindulatú felhasználási lehetőségei közül: teljes profilokat alakítanak így ki, amelyek a megszólalásig hasonlítanak a valódi emberekéire. Nem véletlenül, hiszen az MI létező emberek közösségimédia-oldalaiból tanulja meg, hogy mitől válik hihetővé és hitelessé egy profil. A mesterséges intelligenciát természetesen arra is használják, hogy adathalász e-mailek ezreit küldjék ki. Ezek is egyre fejlődnek, és egyre kevesebb jel mutat arra, hogy nem létező ember fogalmazta meg őket.

Minden furcsa apróságra, szokatlan megoldásra oda kell figyelni – így lehet kiszűrni a csalókat
Fotó: fizkes / Getty Images Hungary

Akadnak azért árulkodó jelek

Bizonyos jelek azonban általában elárulhatják a csalókat. Ilyen lehet például a sürgetés – a csalóknak fontos, hogy minél hamarabb utaljon az áldozat, és ne legyen ideje nyugodtan végiggondolni a helyzetet. Gyanakvásra adhatnak okot a szokatlan kérések – pénz küldése, program telepítése. Érdemes figyelni a furcsa részletekre is – megmagyarázhatatlan háttérzajok egy hívásnál, oda nem illő arckifejezések vagy kézmozdulatok, természetellenes fények és árnyékok. Magyarországon nagy segítségünkre lehet az átverések kiszűrésében a nyelv is: gyakran nem „találja el” tökéletesen az MI a nyelvtani szabályokat, és sokszor fogalmaz kifejezetten magyartalanul. Szakértők szerint az is fontos, hogy hallgassunk megérzéseinkre: ha egy hívással vagy levéllel kapcsolatban úgy érezzük, valami nem stimmel, jól fontoljuk meg, hogy teljesítjük-e a kérést.

Érdekel, mi köze van a mesterséges intelligenciának Jókai Mórhoz? Most megtudhatod.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.