Így porszívózz helyesen, ezeket a koszokat viszont mással tisztítsd

Olvasási idő kb. 2 perc

Sokan úgy gondolják, hogy a porszívó mindent képes elnyelni, pedig ez nagy tévedés. Vannak olyan dolgok, amelyeket sosem lenne szabad a gépre bízni, hiszen kárt is okozhatnak a benne.

A porszívó az egyik leghasznosabb takarítóeszközünk, de sokszor hajlamosak vagyunk mindenféle koszt egyszerűen beszippantani vele. Pedig a készülékeket kifejezetten por, szösz és apró szemcsék eltávolítására tervezték. Ha nem megfelelően használjuk, könnyen tönkretehetjük a motort, eltömíthetjük a szűrőket, vagy akár balesetveszélyt is okozhatunk.

Amihez kevés a porszívó

A szakértők szerint semmiképp sem szabad folyadékot, nedves koszt, izzó parazsat, cigarettacsikket vagy épp törött üvegszilánkokat a porszívóval felszívni. Ezek nemcsak a gép épségét veszélyeztetik, hanem komoly tűzveszélyt is jelentenek. Ugyanígy kerülendők a finom porok, például a liszt vagy a hamu, mert eltömítik a szűrőt, és idő előtt tönkreteszik a készüléket. Az apró tárgyak, mint gombok, csavarok, érmék, szintén megakaszthatják a működést.

A porszívó életét is meghosszabbíthatjuk ha rendeltetésszerűen használjuk
Fotó: Miljan ŽivkoviÄ / Getty Images Hungary

Amihez nem való a porszívó, ahhoz más eszközt kell elővenni. A nedves foltokat jobb papírtörlővel vagy ronggyal feltörölni, az üvegszilánkokat seprűvel és lapáttal biztonságosabb összeszedni, a ragadós foltokat pedig nedves kendővel vagy speciális tisztítószerrel lehet eltávolítani. Apróbb tárgyakat kézzel érdemes összeszedni, így biztosan nem károsítjuk a gépet. Az is sokat számít, hogyan porszívózunk. Érdemes lassabban, több irányból végighaladni a szőnyegen, így a szálak közé szorult por is eltűnik. Nem tanácsos megvárni, amíg teljesen megtelik a porgyűjtő, mert a készülék ilyenkor sokkal rosszabbul teljesít. A különböző felületekhez a megfelelő fejet kell használni, a szűrőt és a keféket pedig rendszeresen tisztítani kell.

Ha mindezt betartjuk, nemcsak a lakás lesz tisztább, hanem a porszívónk is hosszabb ideig bírja majd. A titok egyszerű: nem kell mindent a gépre bízni. Ahol kézi munka vagy egy másik eszköz célravezetőbb, ott inkább azt válasszuk. Így a takarítás is könnyebb lesz, és nem kell idő előtt új porszívót vásárolnunk.

Ha kíváncsi vagy rá, melyik háztartási eszközt kéne többet takarítanunk, olvasd el ezt a cikkünket is!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.