Ezekre a szakikra kell a legtöbbet várni: van, aki csak három hónap múlva jön

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Érdekes felmérés látott napvilágot, amelyből kiderül, hogy a szakemberhiány miatt ma Magyarországon vannak olyan térségek, ahol akár két-három hónapot kell várni egy-egy szakira.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében a legrosszabb a helyzet.

Változatos a szakemberhiány megoszlása

Magyarországon átlagosan 52 napot kellene várni egy szakemberre, ha most kérnénk ajánlatot – ismertette friss kutatásának eredményeit a Mapei Kft., hozzátéve: ez 10 százalékos csökkenést jelent a múlt évi adatokhoz képest. Mint azt a közleményükben írják, a szakemberhiány megoszlása változatos képet mutat. 

Idézőjel ikon

A várakozási listát toronymagasan vezeti Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, ahol 89 napot kellene várnunk egy szakemberre,

Hajdú-Bihar vármegyében azonban nem ilyen rossz a helyzet: ott csak 36-ot. Az átlagnál hosszabb várakozási idővel, 84 nappal kell számolni Békésben, 68-cal Csongrád-Csanád vármegyében, 65-tel Bács-Kiskunban, 69-cel Tolnában, 62-vel Baranyában, Veszprém vármegyében pedig 73-mal. A szakemberhiány az országos átlag alatt marad Budapesten 43 napos várakozási idővel, Pest vármegyében 47, Komárom-Esztergomban 38, Fejér vármegyében pedig 48 nappal.

A szakemberhiányt jól mutatja, hogy van, akire majdnem három hónapot kell várni
Fotó: PhotoLife94 / Getty Images Hungary

A várakozási idő hossza szakmánként és a munka nagyságától függően változik, így még az apróbb javításokra 39, a kisebb kivitelezési és felújítási munkákra pedig átlagosan 46 napot kell várni, addig a közepes méretű beruházások esetében 56, a nagyberuházásoknál pedig 68 nap a várakozási idő.

Rájuk kell várni a legtöbbet

Jelenleg kőművesekre és burkolókra kell a legtöbbet, 59 és 57 napot várni, ám jó hír, hogy a generálkivitelezők várakozási ideje 75 napról 53 napra csökkent. A leggyorsabban a villanyszerelők állnak rendelkezésre, 33 nap várakozási idővel, utánuk jönnek a víz- és gázszerelők 41, az épületgépészek 42, a festők pedig 43 nappal.

Többe is kerül a munkájuk

A közleményből az is kiderült, hogy az egy évvel korábbihoz képest jelentősen emelkedtek a szakemberek munkadíjai. Az átlagos négyzetméterár 18 százalékkal emelkedett, 10 215 forintra. Nem meglepő, hogy a díjak tekintetében jelentős regionális eltérések figyelhetők meg, amit jól mutat, hogy a tízezer forintot csak Budapesten és Pest vármegyében haladja meg a négyzetméterenkénti díj. A legkedvezőbb árakat az Észak-Alföldön találjuk 7649 forint négyzetméterárral.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.