Miért kék a rendőrök egyenruhája?

Olvasási idő kb. 2 perc

Kék egyenruhát viselnek például többek között az amerikai és a brit rendőrök is. Véletlen lenne? Aligha!

A sötétkék egyenruha azóta jellemző viselet a bűnüldöző szervek tagjainál, hogy a 19. században megjelentek az első rendőri erők. Számos országban ezért a rendőrök már a ruházatuk alapján messziről felismerhetők. Bár a színválasztásnak vannak funkcionális előnyei is, a kék uniformis elsősorban nem ezért terjedt el, írja a Mental Floss.

Ezért kék a rendőrök egyenruhája

A Police1 szerint a kék egyenruha eredendően Londonból származik. Az első valódi rendőri erőnek tekinthető londoni Metropolitan Police tisztjeit ugyanis a szervezet 1829-es alapítását követően sötétkék egyenruhával látták el. Mivel a brit katonák ebben az időszakban vörös és fehér uniformist hordtak, a döntést az indokolta, hogy a két fegyveres szerv tagjai könnyen megkülönböztethetők legyenek egymástól.

A legtöbb országban a kék rendőri egyenruha terjedt el
Fotó: kali9 / Getty Images Hungary

Az Egyesült Államok első hivatásos rendőrsége 1845-ben New Yorkban alakult meg, a britektől ismert kék viselet pedig hamarosan itt is sztenderddé vált, majd a példát a többi nagyvárosban, így Bostonban, Philadelphiában és Detroitban is követni kezdték. Elterjedésében mindazonáltal közrejátszott egy másik, sokkal gyakorlatiasabb tényező is: a polgárháború idején a kék katonai uniformis széles körben elérhető volt, így a felesleget gyakran az egyenruhával még nem rendelkező rendőrök kapták meg. Eleinte ezért öltözött kékbe a Los Angeles-i rendőrkapitányság állománya is. A gyakorlat végül oda vezetett, hogy a szín rendőri alkalmazása a háború után is megmaradt.

A rendőrök manapság inkább már praktikus okokból hordanak kék egyenruhát. A sötétkék színnek köszönhetően a gyanúsítottak nehezebben veszik észre őket az éjszakai megfigyelések során, ráadásul ezen a foltok sem látszanak meg annyira. Persze az egyenruha országonként eltérő lehet (van, ahol a fekete vagy a sötétzöld a megszokott viselet), de egyértelműen a sötétkék az a szín, amelyik a legszorosabban összefonódott a rendőrökről alkotott képpel.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.