Miért fáj annyira, ha megvágom papírral az ujjam?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha valaha is előfordult már veled, hogy véletlenül megvágtad az ujjad egy papírlap élével, akkor tudnod kell, hogy az az apró kis vágás milyen pokolian fájdalmas tud lenni.

Az aprócska seb nemcsak számodra jelent mérhetetlen kínt. A papírlap által hagyott vágás valójában sokkal fájdalmasabb annál, mint amit egy éles kés vagy penge képes okozni. Lássuk, hogy mi a magyarázat a jelenségre.

Ezért fáj annyira, ha megvág a papír

A papír vágása általában az ujjakat érinti, melyekben rengeteg idegvégződés található, ami azt jelenti, hogy azok érzékenyebbek is. Emiatt tehát az így szerzett seb már önmagában is jobban fáj, mint ha az más testrészeiden, például a karodon vagy a hátadon keletkezne. Az ujjbegyeken ráadásul nagy számban fordulnak elő nyomás- és fájdalomérzékelő receptorok is, ami még érzékenyebbé teszi őket.

A kínzó fájdalomhoz ugyancsak hozzájárul, hogy a papírlap más jellegű sebet ejt, mint mondjuk egy kés. Míg a sima penge egyenletes, tiszta vágást hagy és nem juttat idegen anyagot a sebbe, addig a durva és rostos felületű papír nemcsak kettéválasztja, hanem fel is tépheti a húst annak mindkét oldalán.

A másik különbség, hogy a kés általi sebnél a vérzésnek semmi nem állja útját, ezért a fertőzést keltő anyagok könnyebben távozhatnak. Ezzel szemben a papíros vágásnál a vér nagy valószínűséggel nem tudja kimosni a rostokat a sebből, sőt azok gátolhatják a vérzést és fertőző anyagok eltávolítást, ezért a gyógyulás is lassabban megy végbe. A kellemetlen érzést a papírgyártás során használt vegyszerek is fokozhatják.

Jobb, ha minél előbb ragtapaszt teszel rá
Fotó: temmuzcan / Getty Images Hungary

Mit lehet ellene tenni?

A Healthline azt javasolja, hogy megelőzés gyanánt használj hidratáló krémet. Ha ugyanis a kezed kiszárad, a papír éle könnyebben felsértheti a bőröd. Amennyiben sokat dolgozol papírral, megfontolhatod azt is, hogy kesztyűt húzz a munkához. Ha ezt nem akarod, akkor legalább próbáld kerülni a kapkodást, és mindig kellő óvatossággal fogd meg a papírt – főleg, ha nagyobb kupacokról van szó. A vágások elkerülésében az is segíthet, ha a borítékok felnyitásához levélvágó kést, lezárásához pedig papírragasztó stiftet használsz.

Ha már megtörtént a baj, vagyis megvágott a papír, akkor először mosd meg a kezed szappannal és vízzel. Ez megtisztítja a sérülést és csökkenti a fertőzésveszélyt. A következő lépésben lásd el a sebet valamilyen antibakteriális hatású kenőccsel, majd tegyél rá ragtapasz. Ha bármi olyan tevékenységre készülsz, melynek során a ragtapasz átnedvesedhet vagy beszennyeződhet (ilyen például a mosogatás, a kertészkedés vagy a tömegközlekedés), extra védelemként nem árt kesztyűt is viselned. A gyógyulás jellemzően 2-3 napot vesz igénybe.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.