Tízezreket spórolhatsz a nyaraláson ezzel a hazai repülőgépes trükkel

Olvasási idő kb. 2 perc

Ha bevállalsz egy kis vonatozást, és Pécsről indulsz nyaralni, több tízezer forinttal olcsóbban veheted meg a repülőjegyed.

Március vége óta már nemcsak Budapestről, hanem Pécsről is elérhető a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelye, a kristálytiszta tengerpartjairól, gyönyörű tájairól és gazdag történelmi emlékeiről híres Málta, ahová így lényegesebben olcsóbban juthatsz el.

Így vehetsz olcsó repülőjegyet Máltára

A magát mediterrán légitársaságként hirdető Universal Air március vége óta, 78 személyes Dash 8-400-as repülőgépekből álló flottájával repül Máltára. A járatok október 22-ig keddenként és péntekenként közlekednek, de június 2-től egy harmadik járattal bővül a kör.

Ha Pécsről indulsz, olcsóbb lehet a repülőjegyed
Fotó: joruba / Getty Images Hungary

Az árak Pécs és Málta között 79 eurótól, vagyis 31 ezer forinttól kezdődnek egy útra, ami azt jelenti, hogy

a repülőjegy akár 62 ezer forintból megúszható.

Ebben ráadásul benne van egy maximum 15 kg-os feladott poggyász, illetve egy 7 kg-os kézipoggyász is. Ez közel 50 ezer forinttal olcsóbb, mintha fapados járatokkal, Budapestről repülnél. Ha az árból levonjuk a vonatjegy 6 ezer forintos költségét, így még mindig jóval beljebb vagy, mintha a fővárosban szállnál repülőre. Cikkünk elkészültekor júniusi és augusztusi időpontokra is lehetett ennyiért foglalni, de egy kicsivel magasabb áron, 36 ezer forintért júliusra is akadtak jegyek.

Málta népszerű úti cél a magyarok körében
Fotó: Paul Biris / Getty Images Hungary

Hasonlóan jó ajánlatokat lehet találni a görögországi Korfu szigetére is, ahová júniusban 34 ezer forintért találtunk retúrjegyeket. A légitársaság emellett Münchenbe is repül, a későbbiekben pedig Athén, Palermo és Ibiza is elérhetővé válhat kínálatában pécsi indulással.

Mindig hasonlítsd össze a repülőjegyek árait

Ha szeretnél spórolni a repülőjegyen, kövesd nyomon a szóba jöhető légitársaságok ajánlatait, és iratkozz fel hírlevelükre, hogy időben értesülhess az akciókról. A foglalás előtt érdemes összehasonlítanod az árakat az olyan, kifejezetten erre specializálódott oldalak segítségével, mint a Momondo, a Cheapflights, a Kayak, a Skyscanner vagy a Google Flight. Így nagyobb esélyed van, hogy megtaláld a legjobb ajánlatokat.

Mielőtt fizetnél, ellenőrizd, hogy a poggyász benne van-e az árban
Fotó: Oleksandra Yagello / Getty Images Hungary

Egyes légitársaságok különféle hűségprogramokat, pontgyűjtő akciókat is kínálnak, melyek révén további összegeket faraghatsz le a repülőjegy árából. Mindig figyelj oda, hogy a poggyász benne van-e a kalkulált árban, mert ha nincs, az jelentős extra költséggel járhat.

Kedvet kaptál, hogy ellátogass Máltára? Ebből a cikkünkből megtudhatod, milyen élményeket kínál az Európai Unió legkisebb tagországa.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.